Fociünnepre készülnek Kisvárdán, sasként repítheti őket a hangulat

A fekete mezes kisvárdaiaknak plusz motivációt adhat a stadionavató
A fekete mezes kisvárdaiaknak plusz motivációt adhat a stadionavató - © Fotó: honvedfc.hu
Kisvárda – Kocsis János abban bízik, hogy játékosait nem teszi görcsössé a stadion­avató okozta drukk.

Nagy naphoz érkezett a kisvárdai labdarúgás, hiszen a Kisvárda Master Good története első NB I.-es bajnokiját játszhatja hazai pályán, ráadásul mindezt az új, impozáns stadionjában, amelyben a Ferencváros elleni lesz az első mérkőzés.

Nőtt a szurkolói érdeklődés

– A hét elején még az előző, Újpest elleni mérkőzés értékelésén volt a hangsúly – összegezte a mérkőzés előtti napokat Kocsis János megbízott vezetőedző, aki utoljára irányítja a csapatot, mielőtt Dajka László átvenné azt. – Megpróbáltuk a pozitívumokat és a játék azon elemeit kiemelni, amiket sikeresen megvalósítottunk. Az egyértelműen látszott, hogy meg kell próbálnunk továbblépni. Természetesen a Ferencvárost is szem előtt tartva úgy alakítottuk az edzéseinket, hogy a továbbiakban sikeresebben tudjunk szerepelni.

Kisvárdán az elmúlt hetek nem csak a csapat szerepléséről szóltak, mindenki kicsit előretekintett a Fradi elleni, első hazai meccsre és a stadionátadóra – persze a csapatnál igyekeztek kizárni a felhajtást.

– Hasonló ritmusban készültünk, mint eddig, az edzéseink ugyanúgy teltek – folytatta a szakember. – Inkább a városban minket körülvevő hangulat volt másabb. Egyre több ember kérdezget, érdeklődik. A stadion átadása természetesen a csapatból is mindenkit fokozottan fog érinteni. Azt szeretném, ha a játékosok csak arra összpontosítanának, ami a feladatuk. Bár sokan külföldiek a keretben, biztos vagyok benne, hogy többeknek is kint lesz a családja. Én bízom benne, hogy ezek mind pluszt adnak, és nem teszik görcsössé a brigádot. Úgy gondolom, rutinos játékosaink vannak, jól tudják ezt kezelni és inkább pozitívan fog hatni mindenkire.

Kocsis János sem tud teljesen egy átlagos bajnokiként tekinteni a szombati összecsapásra.

Más lesz, mint a kupában

– Én egyébként is kisvárdai kötődésű vagyok, örülök neki, hogy megépült ez a szép stadion. Felemelő pillanat lesz kilépni az arénába, Kisvárdán háromezer ember nem nagyon volt még futballmeccsen. Az előző idényben a Fradi elleni kupameccsen sokan voltak kint, de a hangulatát tekintve azt nem lehet összehasonlítani a mostanival.

A mérkőzésre érdemes minél hamarabb érkezni, hiszen már egy órával a meccs előtt programok vezetik fel az összecsapást: fúvós zenekar szórakoztatja a nagyérdeműt, a Ferencvárosnak kedveskedve egy rétisast reptetnek át a pálya felett, a hazai csapatot is várja egy meglepetés, valamint egyházi szertartás keretein belül felszentelik a stadiont.

MK


Kisvárda Master Good–Ferencváros

4. forduló, szombat. Kisvárdai Stadion, v.: Pintér Cs. (Berettyán, Varga Zs.) (Tv: M4 Sport) 19.30.

Kisvárda Master Good: Felipe – Ene, Parcvanija, Beriosz, Vári B. – Lucas, – Hej, Karaszjuk, Mitosevics, Gosztonyi – Ilics.

Haladás–P. Akadémia, v.: Solymosi 19.30

MTK–Diósgyőr, v.: Andó-Szabó 19.30.

Vasárnap

Paks–Újpest, v.: Berke (M4 Sport) 17.

Mezőkövesd–Honvéd, v.: Erdős J. 19


Időben érdemes érkezni a Vár utca felől

Fontos tudnivaló a mérkőzésről, hogy az MLSZ szabályzata szerint minden szurkolót azonosítanak a beléptetésnél, és a csütörtöki sajtótájékoztatón felszólalók elmondták, hogy mindenki csak azon a kapun mehet be a létesítménybe, amelyre feljogosítja őt a jegye. A hazai csapatért szurkolók és a nem vendégdrukkerek a Vár utca felől közelíthetik meg a stadiont, a várig nem lehet elmenni autóval, azokat a LESZ-Feszt területén és az új parkolóban lehet hagyni.

A futsalcsarnok melletti járdán kell a stadionhoz sétálni, amely előtt egy központi területen kitáblázzák, hogy melyik lelátó merre található. Fontos, hogy nemcsak a programok, hanem a könnyebb bejutás érdekében is érdemes már legalább egy órával a kezdés előtt megérkezni a stadionba.








hirdetés