Fogasy, Berendi és egy lepke győzött

Fogasy, Berendi és egy lepke győzött
Megnyerte a Mitropa Kupa értékelését Fogasy Gergely és Berendi Dávid a horvátországi Opatija Ralin, ahol különleges utasa volt a Peugeot 208 T16-nak, egy lepke, amely a sebességi fokozat kijelzőjén teljesített egy gyorsaságit.

A 11 R5-ös autót felvonultató mezőnyben a magyar páros az abszolút ötödik helyen végzett, amely egyben a Közép-Európai Zóna Kupában (CEZ) is az ötödik helyet jelentette. A Mitropa Kupában három futam után egy első és egy második helyezéssel, valamint egy kieséssel a harmadik helyen állnak.

„Nagyon jó verseny volt, a pályák, a környezet, a rendezés és a hangulat is tetszett – mondta Fogasy Gergely. – Opatija gyönyörű város, a szervizpark a tengerparton volt és az etap egy része is ott haladt. Mivel rövid verseny volt, tudtuk, hogy az első gyorsasági szakasztól kezdve sietnünk kell. Esőre készültünk, ezért puha futóművel álltunk rajthoz. Az első szakaszon ezzel hetedik időt futottunk. Láttuk, hogy már nem fog esni, ezért a két gyorsasági között visszakeményítettük a futóművet. A péntek esti második szakaszon szerettünk volna jó időt futni, de sajnos nem sikerült. A rajtban egy lepke szállt a sebességi fokozatjelzőre. Nagyon tetszett neki a piros fény, mert végig ott maradt. Én pedig sem azt nem láttam, hogy hanyadik fokozatban vagyunk, sem azt, hogy mikor kell váltani. A célban, ahogy kinyitottam az ajtót, kirepült, többet nem találkoztunk vele. Másnap sikerült gyorsulnunk. Az autó nagyon jól viselkedett, a Hankook gumik sokkal kiszámíthatóbbak, mint amit tavaly használtunk. Az autó viselkedése is jobb lett és mivel a gumi nem okoz meglepetést, az önbizalmam is javult. Elsősorban a Mitropa Kupa értékelésére koncentráltunk, amit megnyertünk, de abszolútban is szerettünk volna jól szerepelni. 11 R5-ös autó indult, amiből az ötödikek lettünk. Nagy csatában voltunk Hideg Krisztiánnal a negyedik helyért, de az utolsó gyorsaságin nagyot ment és végül 3,9 másodperccel megvert.

Összességében jó, élvezetes versenyen vettünk részt. Örülünk a Mitropa Kupa győzelemnek, amivel a bajnokságban, számításaink szerint a harmadik helyre jöttünk fel.

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei
Rebenland Rali: Műszaki hiba miatt kiestek
Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely

– Hajósi Miklós –








hirdetés