Fogathajtók versenye Emődön

Ismét megrendezik a kettesfogathajtók látványos versenyét Emődön a hétvégén.

Immár csaknem egy évtizedes hagyományra tekint vissza Emődön a Bükkalja Kupa, Kettesfogathajtó Verseny – tudtuk meg Lehóczki Istvántól, Emőd polgármesterétől. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő viadal igen nagy rangot vívott ki a fogathajtók között, nem véletlen, hogy nemcsak a régióból, hanem többek között a Dunántúlról is érkeznek majd versenyzők. Szombaton és vasárnap a résztvevőknek többféle feladatot kell majd megoldaniuk.

Szombaton délelőtt 9 órakor kezdődik az emődi vásártéren a díjhajtás, délután a Kiserdőben pedig a maratonhajtás. Vasárnap minden versenyt a vásártéren rendeznek meg: déli 12-kor szórakoztató műsort tekinthetnek meg az érdeklődők, majd 1 órakor az akadályhajtásnak rugaszkodhatnak neki a versenyzők. Az eredményhirdetést délután 4 órakor tartják. Az esemény védnöke Tállai András, Mezőkövesd polgármestere, dr. Berta László, az ORFK bűnügyi főigazgatója és Vajsz Miklós, az OTP Észak-Magyarországi Régió ügyvezető igazgatója.








hirdetés