Földrengés, erasmusos bulik – metszetek Olaszországból

Petra és az Etna – a vulkán tetején három fok, míg lent a városban harminc
Petra és az Etna – a vulkán tetején három fok, míg lent a városban harminc - © Fotók: Magánarchívum
Nápoly – „Nápoly, az más világ, nem Olaszország. Nagyon érződik a maffia jelenléte. Vajon veszélyes erről beszélnem?”

Móré Petra kilép az ajtón, és a várakozók sűrűjében találja magát. Még nem tudja, mi történik, de izgatottan figyel, imád sodródni az itteni élettel. Egyetlen halott ember az oka, hogy óriási tömeg hullámzik Nápoly utcáin. A száz méter hosszan kígyózó sorokban férfiak, nők, gyerekek vesztegelnek, akik mind a tiszteletüket akarják leróni az elhunyt előtt, aki nem más, mint a capo (a vezér), a Camorra (a nápolyi maffia) egyik nagyfőnöke, a város egyik negyedének ura volt. Az ő színe elé járulnak most az emberek. Petrának mindezt később olasz barátai magyarázták el, akik máskor is meséltek neki a maffiával kapcsolatos tudnivalókról. Tudni pedig azért kell, hogy az ember – ha szükséges – kitérhessen az útból – mondták a helyiek.

Imádni való Nápoly

Petra több mint két évet töltött Olaszország különböző pontjain, dolgozott Nápolyban, Genovában, majd már a Debreceni Egyetem hallgatójaként a szicíliai Catania campusán tanult az Erasmus-program révén. Rengeteg tapasztalatot szerzett, és olyasmiket is átélt, amiket a legtöbben tényleg csak a moziban látnak. Ennek köszönhető, hogy beszélgetésünkkor további érdekes, sőt krimibe illő mozzanattal szolgált. – Nápoly, az más világ, nem Olaszország. Nagyon érződik a maffia jelenléte. Vajon veszélyes erről beszélnem? – kérdezte mosolyogva beszélgetésünk elején a cívisvárosi ifjú hölgy. A nyugalomhoz szokott debreceni lány számára Nápoly bővelkedett izgalmakban, például borzongva nézte annak a leégett üzletnek az üszkös romjait, amely az elmondások szerint azért gyulladt ki, mert a tulajdonos nem fizetett védelmi pénzt. A debreceni lány megfigyelhette, hogyan árulnak drogot az utcán, és azt is, hogy a rendőrség mennyire nem foglalkozik vele. – Hiába járt épp arra a rendőrautó, hiába volt egyértelmű nekik, ki ül a motoron, nem mentek oda, mert állítólag le vannak fizetve – mondta Petra, aki azt tapasztalta, a rendőrök ritkán avatkoznak be az ügyekbe, leginkább szimpla bűnözőket kergetnek, például autótolvajokat. Egy autós üldözésnek szemtanúja volt főhősünk is.

A várost egyébként klassz­nak tartja, és csak „kicsit” veszélyesnek. Kicsit, mert az embert könnyen kirabolhatják az utcán, ha nem figyel, például motorosok tépik ki a fényképezőgépet a nyakból, rántják le a táskát a vállról; kidolgozott koreográfiájuk szerint ketten vannak, az egyik vezet, a másik lop. Ilyen eseteknek is többször volt tanúja, mindig forgalmas helyen, elegáns utcákon, ahol a drága divatmárkák boltjai vannak. De Petra azt mondta, a helyiek szerint ezt nem a maffia csinálja, a szervezet leginkább ruhahamisítással és droggal foglalkozik.

Világjáró hősnőnk, Móré Petra

– A tengerpartról háromféle, zöld, fehér vagy piros tűzijátékot lehet megfigyelni esténként: a színek azt jelölik, melyik kikötőbe érkezik a kábítószer. Ez nem titok, ott mindenki tudja, nekem is a barátaim mesélték el. Mivel tudják, az emberek távol tartják magukat ettől, ahogy csak lehet – fogalmazott Petra, s hozzátette, nem csoda, hogy a közemberek nem avatkoznak a maffia dolgába, ugyanis a Camorra nem teketóriázik. – Roberto Saviano, akinek első könyve a maffia tevékenységéről szól, az őt ért halálos fenyegetések miatt évek óta rendőri védelem alatt áll – tájékoztatott riportalanyunk.

Ám ebben a számunkra különös világban nemcsak a maffia okoz izgalmakat, hanem a természet ősereje is. Petra átélt egy 5,1-es földrengést az egyik karácsonykor. – Amíg fel nem borult a karácsonyfa, azt hittem, velem van valami baj, görcs rángat, rohamom van… – és itt egy kicsit megborzongott. A földmozgás végül nem okozott nagy károkat, az olaszok rutinosan az utcára sereglettek, ők a tűzhányó közelségében hozzászoktak az effajta veszélyekhez, de „kalandorunk” azt mesélte, számára ez volt az az alkalom, amikor féltette az életét.

A debreceni egyetemista szerint más árnyoldala is létezik a városnak: borzasztóan szemetes, mert az olaszok nem igazán figyelnek a tisztaságra, ráadásul – a helyiek állítása alapján – a szemétszállítás a maffia kezében van, és azt nem megfelelően végzi. A veszélyes hulladék kezelésével is nagy gondok vannak, és ez sok megbetegedést okoz. – Nápoly gyönyörű, de egyszerre fertelmes is. Anyukám például nem szerette. Én viszont odáig voltam tőle! Imádtam a veszélyeit, hogy nem lehetett besétálni a sikátorokba, mert nem voltak biztonságosak. Szívesen bementem volna, de persze nem tettem! – nevette el magát.

Végletek: forró és hideg, magas és mély, szegény és gazdag

Az Erasmus: nemzetközi család

Petrának van összehasonlítási alapja az olasz városokat illetően, hiszen fél évig Szicíliában járt egyetemre, és ott egyáltalán nem érezte a hírhedt Cosa Nostra (a maffia szicíliai szervezete) jelenlétét. Cataniát nagyon másnak találta, a város tiszta, az emberek kedvesebbek, azt mondta, kicsit olyan, mint Debrecen. Kivéve, hogy büdös, mert az Etnából szivárgó kén ott lebeg a levegőben. Egyszer vulkánkitörést is látott, a város főteréről megfigyelhető volt a keskeny lávafolyam, de ahogy a földrengés Nápolyban, ez az esemény is veszélytelennek bizonyult. A repülőjáratok ugyan nem indultak, mert a hamu megülte a légteret, de a felhő a várost nem érte el. – Az egyetem egy hatalmas 16. századi kolostor, igazán menő hely. A tanárok nagyon segítőkészek, és boldogok, amikor külföldi diák látogatja az óráikat. Szicília gyönyörű, az idő mindig jó, decemberben is lehet strandolni, pezseg az élet, folyamatos a „festa” – mosolyog, s így folytatta:

– Nagyon jól éreztem magam egy ideig Cataniában, de amikor eljött a tél, depresszióba süllyedtem. A házban, ahol laktunk nem volt központi fűtés, nagyon hideg lett, 8 fokot mértünk a lakásunkban. Gáztartállyal próbáltuk felmelegíteni, de a nagy belmagasság miatt csak 12 fokot tudtunk elérni. Egyszerűen nem bírtam, hazajöttem három hétre – vonta meg a vállát.

Catania ikonikus épülete, a Bellini-színház

Mindezzel együtt szép időszakként tekint vissza ezekre az évekre. Az erasmusosok sokat kirándultak, buliztak, és persze tanultak. Illetve vigyáztak, hogy legalább a minimális követelményeket teljesítsék. Az egyetem maradandó élmény számára, de a mexikói étterem csütörtöki karaokeestjeire és a kifejezetten a hallgatóknak készült „Erasmus-szendvicsekre” mégis szívesebben emlékszik.

Észak-Olaszország ridegebb

Harmadik helyszínünk Ge­nova. Petra két hónapig au pair volt két kisgyermek mellett, és nem szerzett túl szívderítő tapasztalatokat. Úgy látta, Észak-Olaszország már inkább francia vidék, az emberek gazdagabbak és ridegek. Kicsit szégyellősen böki ki, hogy a „divatmajom” szó elég jól illik rájuk. De sajnos nem ez a legrosszabb, amit mesélni tudott. Petra szerint mivel az ottaniak tehetősek, sokan fogadnak bébiszittert már az egészen kicsi gyermekek mellé is. Úgy gondolja, ez az oka, hogy közöttük nem olyan erősek a családi kötelékek, mint délen. Petra alkalmazóinál a fitnesz és a motorozás állt a fontossági sorrend élén. A gyerekeket születésüktől kezdve mások nevelték, ő már az ötödik volt a sorban, pedig a nagyobbik csemete mindössze hat, a kicsi másfél éves volt. Látszott rajtuk, hogy megsínylik a szülők érdektelenségét. – Északon minden a pénz és a látszat, délen minden a család. És hiába szegényebbek délen az emberek, mégis boldogabbak – summázta Petra.

– Potyók Izabella –








hirdetés