Földútra aszfalt: polgármesteri szemle Oroson

Akt.:
Földútra aszfalt: polgármesteri szemle Oroson
© Fotók: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Önkormányzati költségvetésből épül kilenc új aszfaltút Nyíregyházán ebben az esztendőben.

Húsvét után egy nappal kölniillat lengte be a Füzes utcai polgármesteri helyszíni szemlét. Dr. Kovács Ferenc megtekintette, hogy miként haladnak a munkálatok Oroson, ahol dr. Tirpák György önkormányzati képviselő is kalauzolta.

– A Füzes, a Platán, a Tiszafa és az Ezüstfenyő utcákon önkormányzati forrásból 2677 méteres szakaszon kap aszfaltborítást az eddigi földutak. Régi, több évtizedes adósságot törlesztünk – az érintett lakosok nagy örömére. Ez olyan beruházás, ami türelmet igényel, de előttük lebeghet a cél, hiszen valóra válhat az álmuk. A beruházás költsége nettó 188 millió forint, a munkálatok előreláthatólag június 30-ig fejeződnek be – fogalmazott a városvezető.

A NyírVV Nonprofit Kft. összesen 4617 méter hosszúságban kilenc utcában épít új aszfaltutat önkormányzati forrásból. Az építések elsősorban a külterületi városrészeket érintik. A beruházás nettó 440 millió forintba kerül.

– Az idén is folytatódik a meleg aszfaltos, tartós útjavítási technológiás útjavítás. Több mint 20 utcában közel 20 ezer négyzetméteren állítják helyre a meglévő aszfaltutakat 100 millió forintos keretből – tette hozzá dr. Kovács Ferenc. A programban szereplő kátyúzandó útszakaszokat lakossági bejelentések révén és a NyírVV Nonprofit Kft. munkatársainak ellenőrzései alapján állítják össze.

– A járdaépítési és helyreállítási munkálatok is folytatódnak Nyíregyházán. Összesen 14 helyszínen lesz járdaépítés, járdafelújítás november 30-ig közel nettó 190 millió forintos önkormányzati forrásból – közölte a megyeszékhely polgármestere. Egyebek mellett az Orgona utca 891 méteres szakaszán alakítanak ki új járdát. A beruházás az elmúlt év végén elkezdődött, és el is készült a Simai út-Orgona utca kereszteződésében az új gyalogosátkelőhely. A Törzs utca 24. szám mellett szintén egy új szakaszt alakítanak ki. További tizenkét helyszínen a meglévő járdaszakaszokat állítják helyre.

Új aszfaltutak

A NyírVV Nonprofit Kft. ebben az évben a következő kilenc utcában épít új aszfaltutat:
Zivatar utca
Zsuzsanna utca
Csárda utca
Sétány utca
Platán utca-Platán köz
Tujafa utca
Füzes utca
Tiszafa utca
Ezüstfenyő utca
28499. helyrajzi számú összekötőút

KM








hirdetés