Fölszállott a páva – Tizenöt produkció az elődöntőben a szarvasi és a budapesti válogatóról

Budapest – Tizenöt produkció jutott be a szarvasi és a fővárosi területi válogatókból a Fölszállott a páva című népzenei és néptánc tehetségkutató 5. évadának elődöntőjébe.

A területi válogatókat felvételről láthatták az érdeklődők a Duna televízióban péntek este.

Az elődöntőbe jutott a Bulyáki Anett (Nagyecsed) és Oszlánszky Patrik (Dombrád) táncospár, a Csaba Nemzetiségi Táncegyüttes (Békéscsaba), a citerás Debreczeni-Kis Helga (Szentes), Gellén Péter táncos (Szentendre), Juhász András hegedűs (Békéscsaba), a Tessedik Táncegyüttes (Szarvas), Fekete Borbála énekes (Eger), Gaál Kinga Magdolna énekes (Dunakeszi), Gál János citerás (Budapest), Haraszti József táncos (Bátonyterenye), Nagy József táncos (Budapest), a Nógrád Táncegyüttes (Salgótarján), Póczos Mátyás Bendegúz tekerős (Salgótarján), a Rákospalotai Szilas Néptáncegyüttes (Budapest) és a Vadrózsák Néptáncegyüttes (Budapest).

Az idén a Hagyomány összeköt! mottóval zajló Fölszállott a páva következő, szintén felvételről sugárzott adása november 3-án lesz, akkor a keszthelyi és tatabányai területi válogatókból, november 10-én pedig a hajdúböszörményi és az erdélyi Mikházán tartott területi válogatókból látható összefoglaló. A válogatófilmek végén kiderül, hogy kik a továbbjutók, azaz mely 48 produkcióval találkozhatnak a nézők az élő adásokban.

Az élőben sugárzott elődöntők november 17-től láthatók, a középdöntőket december 15-én és 22-én, a döntőt december 29-én rendezik, ahol a 4 kategóriagyőztes mellett a közönség is kiválasztja 2017 legjobb produkcióját.

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), valamint a Hagyományok Háza közös műsorában idén is 4 kategóriában állnak a zsűri elé a versenyzők: énekes szólisták és énekegyüttesek; hangszeres szólisták és zenekarok; táncos szólisták és táncospárok, valamint néptáncegyüttesek.

A zsűri elnöke ezúttal is Sebő Ferenc Kossuth-díjas zenész, a nemzet művésze. Idén is szerepel a bírálók között Sebestyén Márta Kossuth-díjas énekes és Agócs Gergely néprajzkutató, népzenész, a Hagyományok Háza tudományos munkatársa. Visszatér a zsűribe Diószegi László történész, koreográfus, a Martin György Néptáncszövetség elnöke, valamint Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas táncművész, koreográfus is.

– MTI –


Ötödik évadjához érkezett a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös rendezvényének első területi válogatóit október 27-én láthatják a nézők.Az ötödik alakalommal megrendezett Fölszállott a páva népdal-, néptánc- és népzenei vetélkedőn ismét ...

MTVA és a Hagyományok Háza ismét megrendezi közös műsorát, a Fölszállott a pávát. 2017-ben ismét a felnőtteké a főszerep, a több mint ezer jelentkezőből kiválasztott legjobbak állhatnak színpadra. Több mint ezer jelentkező mérettette meg magát idén is a népzenei és néptánc tehetségkutató területi vá...








hirdetés