Folyamatos a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, elindult a budapesti járat

Akt.:
Folyamatos a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, elindult a budapesti járat
© Illusztráció: Twitter
London – Folyamatos volt szombaton a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt, és péntek este is volt egy rövidebb zárlat. Szombati brit sajtóértesülések szerint a rendőrség egy helybéli házaspárt vett őrizetbe az ügyben, a repülőteret pedig egy izraeli drónfelderítő és -elhárító rendszer védi.

A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága szombaton közölte, hogy a repülőtér a tervek szerint a teljes napi menetrendet teljesíti, de késésekre és egyes járattörlésekre még mindig számítani kell az előző napok felfordulásának áthúzódó hatásai miatt.

A repülőtér kérte az utasokat, hogy továbbra is ellenőrizzék, indul-e a járatuk.

Gatwickről az easyJet brit légitársaság közlekedtet járatokat Budapestre. A szombati budapesti járat csaknem másfél órás késéssel ugyan, de felszállt, és szintén másfél óra késéssel, de rendben visszatért Gatwickre.

A csütörtöki zárlat idején az aznapra beütemezett két budapesti easyJet-járatot törölték. A pénteki budapesti easyJet-járatok már közlekedtek.

A csaknem másfél napos zárlat idején több mint ezer járatot kellett törölni vagy más repülőterekre átirányítani; ez 140 ezer utast érintett.

A Londont kiszolgáló hat nemzetközi repülőtér közül a többi öt – Heathrow, Luton, Stansted, City, Southend – forgalma mindvégig zavartalan volt.

A karácsony előtti időszak legforgalmasabb napja a szombati: Gatwick menetrendjében 757 járat szerepel szombatra, több mint 120 ezer utassal.

Gatwick légterében Chris Grayling brit közlekedési miniszter tájékoztatása szerint negyvennél is többször észlelték drónok berepülését a lezárás elrendelése és a forgalom újraindítása között. Grayling a BBC rádiónak nyilatkozva súlyos bűncselekménynek minősítette az incidenst, és kijelentette, hogy az elkövetők több év börtönnel számolhatnak.

A brit törvények alapján közforgalmú repülőterek egy kilométeres körzetében magánszemélyek számára tilos drónok reptetése.

A területileg illetékes Sussex megyei rendőrség által péntek éjjel őrizetbe vett két gyanúsított kilétéről szombaton hivatalos forrásból annyi vált ismertté, hogy egy 47 éves férfiről és egy 54 éves nőről van szó, akiket lakóhelyükön, a Gatwick repülőtér közvetlen közelében fekvő Crawley városában vettek őrizetbe, és drónok illegális használatának bűncselekményével gyanúsítják őket.

A The Daily Telegraph című konzervatív brit napilap online kiadásán szombaton közölt, hivatalosan nem megerősített értesülés szerint Paul Gait és felesége, Elaine Kirk a két őrizetbe vett gyanúsított.

A lap szerint Gait hobbija a drónok és távirányítású helikoptermodellek reptetése.

A BBC szombat esti, szintén nem hivatalos értesülése szerint Gatwick légterét az izraeli fejlesztésű Drone Dome – drónkupola – rendszer védi, és ennek telepítése után indulhatott újra a forgalom.

A Drone Dome rendszer alkalmas a drón radarfelderítésére, valamint a drón és működtetője közötti rádiókapcsolat zavarására, és lehetővé teszi a tiltott légtérben észlelt repülőszerkezet irányított leszállítását biztonságos helyen.

A brit kormány csak annyit közölt, hogy a Gatwick forgalmát megbénító drónok és üzemeltetőik felkutatásába csütörtök este a brit hadsereg is bekapcsolódott, és az általa alkalmazott eszközök tették lehetővé a repülőtér újraindítását, de hivatalos bejelentés nem hangzott el ezeknek az eszközöknek a mibenlétéről.

– MTI –


London - Ismét leállították egy időre a forgalmat péntek este a londoni Gatwick repülőtéren, újabb drón észleléséről szóló hírek miatt. A második legnagyobb brit repülőtéren hozzávetőleg 80 percnyi szünet után újraindult a forgalom, amely az esti incidenstől eltekintve egész nap folyamatos volt. ...

London - Újraindult a forgalom péntek reggel a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet előzőleg 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt. A második legnagyobb forgalmú londoni légikikötő igazgatósága közölte ugyanakkor, hogy pénteken is csak "korlátozott számban" érkezhetnek és indulh...

London - Drónok észlelése miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték. A Londontól délre fekvő hatalmas légikikötőben először csütörtökre virradó éjjel állították le a forgalmat, miut...








hirdetés