Folytatódik az államfőválasztás Csehországban

Prága, 2013. január 26., szombat (MTI) – Folytatódott szombaton az első közvetlen államfőválasztás második fordulója Csehországban. A választási helyiségek reggel nyolctól délután kettőig vannak nyitva.

A több mint nyolcmillió szavazónak két jelölt, Milos Zeman volt miniszterelnök és Karel Schwarzenberg külügyminiszter között kell döntenie.

Az első fordulóban, ahol még kilenc jelölt közül lehetett választani, Zeman és Schwarzenberg kapták a legtöbb szavazatot, egyaránt megközelítőleg 25 százalékot. A fináléban állva maradt két jelölt közül az lesz a köztársasági elnök, aki megszerzi a szavazatok egyszerű többséget.

Bár hivatalos részvételi kimutatás a második forduló első választási napjáról nem készül, a statisztikai hivatal és a helyi megfigyelők becslése szerint a választások második fordulója iránt eddig rendkívül nagy volt az érdeklődés, általában magasabb, mint a két hete lezajlott első fordulóban. A kétnapos voksolás első napján, pénteken a jogosultak 40-45 százaléka adta le szavazatát. Számos helyen a részvétel meghaladta az ötven százalékot is.

A második forduló első eredményeit a kora délutáni órákra ígérik az illetékesek. Helyi megfigyelők szerint nagyon szoros eredményre lehet számítani, a választás valóban kétesélyes, megjósolni az eredményt gyakorlatilag lehetetlen.

Szakítva a csehszlovák, illetve a cseh hagyományokkal ezúttal már nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg Václav Klaus jelenlegi köztársasági elnök utódját.

Az első választási napon adta le voksát Václav Klaus államfő, Petr Necas kormányfő, valamint mindkét elnökjelölt. A szavazás rendben folyik, incidensekről nem érkeztek jelentések.

 

 

– MTI –








hirdetés