Meglehet, sokan „aszfaltbetyárnak”
titulálnak majd, de ki merem jelenteni: minden egyes
kátyúnak megvan a maga haszna, illetve
haszonélvezője. Kovács Bertalan
jegyzete
Gondoljunk csak bele, egyetlen
gödröcske (hát még
azok sokasága) mennyi embernek ad munkát.
Mert télvíz idején ugyan
mit is csinálnának a
kátyúzók? Új
utakat nemigen, mert technológiailag az
nyáron kell művelni.
A kátyú – közvetve
persze – plusz pénzt jelent a
gumiszerelőknek, és egy kifagyott, majd
felpattanó és célirányosan
becsapódó flaszterkövecskének
nagyon tud ám örülni a
szélvédőjavító.
És akkor még nem is szóltunk a
kátyúk pozitív
élettani hatásáról, a
vesekőrázó opcióról!
Egy szó mint száz, észre kell
végre venni a
kátyúpozitívumokat! Lehet
persze irigyelni az erősen mediterrán vagy
a sivatagi országokat, ahol fagy nem
rongálja az utakat. (Ámde
eső is csak ritkán permetez!) Na, ott lehet
örökéletű
aszfaltkígyókat
„bűvölni”, míg
nálunk a bőrét folyton
részlegesen levedlő a honos. Hungarikumnak
azért nem nevezném, bár az
tény: a módosabb országokban
úgy megritkult, hogy hovatovább
„védett” lesz. A magyar
autósok komorabbja meg
szentségel, a vidámabbak
télbúcsúztató farsangi
kellékként emlegetik a
kátyút. A rutinosabbak pedig
bölcsen nyilván tartják agyukban a
„legékesebb”
példányokat.
Ugyanis a kátyú örök,
csak olykor a helyét változtatja.
Kapcsolódó cikkek:
– Kovács Bertalan -