Fontos a fizikai biztonság

A határvédelem továbbra is kiemelt figyelmet kap
A határvédelem továbbra is kiemelt figyelmet kap
Nyíregyháza – Takács Szabolcs, az európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkár a napokban a megyeszékhelyen járt.

Kikérik a véleményt

– A kormány több alkalommal is kikérte az emberek véleményét. Hogy miért? Mert Európában kialakult egy olyan helyzet, mikor fontos megszólítani az állampolgárokat. Fontos tudni azt, hogy ki milyen jövőt képzel el magának Magyarországon – mondta Takács Szabolcs, majd hozzátette: a kormány nem először kéri ki a magyar emberek véleményét.

– Nyolc nemzeti konzultáció áll mögöttünk, most pedig újabb válaszút elé érkeztünk. Mind társadalompolitikailag, mind gazdaságilag érdekel bennünket a magyarok véleménye, a határaink biztonsága pedig eddig is evidencia volt. Európára a nyugalom bástyájaként gondoltunk, ez így volt évtizedeken át, de most ez megkérdőjeleződött. Természetszerű, hogy a gazdasági biztonság mellett fontos a fizikai is. Az Ország­gyűlés növelte a biztonsági kiadásokat, a határvédelem kérdése továbbra is kiemelt figyelmet kap. Úgy gondoljuk, hogy a „Frontex” egy kiegészítő intézmény lehet, de ez nem veszélyeztetheti hazánk szuverenitását – fogalmazott Takács Szabolcs, aki szerint Európa alapja a zsidó-keresztény identitás és a római jog. – Szeretnénk ezt az identitást megvédeni: mi hiszünk abban, hogy ez az európai identitás. Ha a kultúráról beszélünk, akkor arról értekezünk, amit szeretnénk megóvni. Két világnézet között kell dönteni: a nemzetek Európáját, avagy a nyílt társadalmak jövőképét szeretnénk – emelte ki Takács Szabolcs.

TG


Nem keltenek álhíreket

– A legitim módon megválasztott kormányoknak, úgy mint a magyarnak, tenniük kell valamit ez ellen a zavaros multikulturális világ ellen, hiszen mondjuk ki, veszélyben van a keresztény kultúra. A gazdasági és az etnikai migráció révén az Európába benyomuló emberek a saját nemzeti és vallási identitásukat akarják megvalósítani, ezzel párhuzamosan megpróbálják megváltoztatni Magyarország etnikai térképét.

A magyar kormány nem álhíreket kelt: sokan akarnak megindulni Európa felé, ez valamilyen szinte érthető, nálunk ugyanis jók a körülmények – fogalmazott Takács Szabolcs.








hirdetés