Forgalomkorlátozás volt az M3-as autópálya Kálmánházi pihenőjénél

Akt.:
Forgalomkorlátozás volt az M3-as autópálya Kálmánházi pihenőjénél
Szabolcs-Szatmár-Bereg – A rendőrök a forgalmat a baleset helyszínelésének idejére a belső sávra terelik.

Anyagi káros közúti közlekedési baleset történt 2018. augusztus 21-én 9 óra 45 perc körül az M3-as autópálya 215. kilométerében, a Kálmánházi pihenőhely közelében. Az eddigi ismereteink szerint egy tehergépkocsi sofőrje a hozzá kapcsolt pótkocsival kihajtott a pihenőhelyről, majd a gyorsító sávból a külső sávba sorolt, amikor a pótkocsijába hátulról belehajtott egy mikrobusz. Az ütközés következtében személyi sérülés nem történt, csak anyagi kár keletkezett a járművekben.

A rendőrök a baleset helyszínelését befejezték, a forgalomkorlátozást 11 óra 15 perckor feloldották, a forgalom ismét zavartalanul halad.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés