Forgatag: ünnepi vagy hervatag?

Akt.:
Forgatag: ünnepi vagy hervatag?
© A kézműves termékek mellett helyet kaptak a nyíregyházi forgatagban a tucatáruk is – a Sikoly-maszk például elég nehezen illeszthető be az adventi hangulatba | Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Ahogy v@rosvitázóinknak, úgy a forgatagban sétálóknak sem egyezik a véleményük.

– Mint minden, a karácsonyi forgatag is megváltozott az évek során – de szerintem nem előnyére. Kisebb, nem túl hangulatos, leginkább olyan, mint egy piac, ahol ruhát és kacatokat árulnak – mondott véleményt a Mikulás-sapkák, szilveszteri papírdudák és kicsit sem természetes, műanyagszagú, kínai parókák előtt álldogáló, kissé tanácstalan Iván Menyhértné.


Iván Menyhértné: Egyáltalán nem ilyennek képzelem el egy megyeszékhely karácsonyi forgatagát.


– Személytelen az idei vásár, úgy sétáltam el a legtöbb bódé előtt, hogy egyáltalán nem érintett meg az ünnep hangulata. Máskor nagyobb volt itt a jövés-menés, kellemes zene is szólt. Csalódott vagyok, egyáltalán nem ilyennek képzelem egy megyeszékhely karácsonyi forgatagát.

Időtöltésnek jó

Lengyel Árpád – jobb híján – egy kis betonszökőkút szélén ülve kortyolgatta forró teáját, amikor megszólítottuk. – Nekem tetszik a kirakodó vásár – mondta el kérdésünkre, és meg is indokolta, hogy miért.

– Sokkal jobb helyen van, mint régen, és úgy veszem észre, hogy nagyobb területen. Az biztos, hogy leginkább este van ünnepi hangulata, amikor felkapcsolják a fényeket, de így is megteszi.

A színes bóvlikat kínálók közé szorult kézművesek, iparművészek elkeseredetten legyintenek: hiába a szép holmi, ha a nézelődők nagy része a tucatáru mellett teszi le a voksát. Olcsónak éppen nem mondható, giccses párnák, bögrék és pólók csábítják a fiatalokat, miközben az lett volna a vásár célja, hogy a helyi kézművesek és termékeik kerüljenek a középpontba (ahogy a pályázati követelmények is megkívánták). – Nagyon jó illatú és látványos a forgatag, van itt minden a karácsonyfadísztől a zenélő-sétáló játékkutyán át a kamu gyöngyökig – persze iszonyú drágán – adott helyzetjelentést Komor Georgina és barátnője, Paczári Barbara, s hozzátették: nem itt fogják megvenni a karácsonyi ajándékokat, de mászkálni, nézelődni, egyszóval az időt eltölteni jó a forgatagban.

Nem bazár, hanem vásár

Érdeklődtünk néhány Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen, hogy ők mit terveznek a karácsony közeledtével.

– Tíz pavilonnal készülünk, melyekben kizárólag helyi kézművesek árusítják saját készítésű apróságaikat. Fontos megemlíteni, hogy főként olyan termékeket árusítunk, melyeket hazai iparművészek és képzőművészek készítettek. Kellemes, családias, kisvárosi környezetet szeretnék varázsolni – mondta lapunknak Vona Éva, a nyírbátori Kulturális Központ művészeti vezetője.

Csomag a rászorulóknak

Kisvárdán is az ott élő kézművesek portékáira találnak a karácsonyi forgatagon keresgélők. Durucz Gabriella, helyi sajtóreferens kiemelte, nem bazárok, hanem komoly, igényes vásár várja a látogatókat, ahol mint egy nagy család, szinte mindenki ismer mindenkit. Ezt képviselik az árak is, melyek a földön járnak.

– A kiárusítóktól külön bérleti díjat nem kérünk, cserébe a rászorulóknak segélycsomagokkal kedveskednek.

A vásárból befolyt összeget a hetven éven felülieknek, illetve a nagycsaládosoknak adományozzuk, ebből is látható, hogy az ünnep közeledtével az emberség a legfontosabb mondanivalója városunknak – mondta Durucz Gabriella.
 

Iparművészek, kézművesek előnyben

– A pályázati felhívásnak megfelelően olyan személyek, szervezetek jelentkezését támogatta a NyírVV Nonprofit Kft., amelyek gondoskodnak arról, hogy a karácsonyi forgatag területén a magyar karácsonyi hagyományoknak megfelelő vásári jellegű termékeket árusítják. Az elbírálás során elsősorban kézművesek, népművészek, iparművészek, kézműves élelmiszer készítők és vendéglátók részvételét ösztönöztük, és kizárólag az adventi hangulatot teremtő szolgáltatások biztosítását, a vendéglátást és az ajándékozással kapcsolatos tárgyak értékesítését kívántuk elősegíteni – tájékoztatta lapunkat Szabó Edina, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Kft. sajtószóvivője, s hozzátette: a kiírás céljának teljesülése mellett további szempont volt, hogy milyen minőségűek a megjelölt áruk és termékek, és előnyt élveztek azok a pályázók, akik magyar beszállítóktól, termelőktől vásárolják termékeiket. Az elbírálásnál a nyíregyházi telephellyel rendelkező vállalkozások ugyancsak előnyt élveztek.

 
KM-CSA








hirdetés