Forog és forog az útvesztőszerű babaház

A Gyilkosság meghirdetve a nem szokványos feldolgozása miatt marad emlékezetes
A Gyilkosság meghirdetve a nem szokványos feldolgozása miatt marad emlékezetes - © Fotók: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Amikor sötét lesz és lövés dördül, egyszerre kap a szívéhez a több száz ember.


„Remélem, nem késtem el. Mikor lesz a gyilkosság?” – így nyit be Kis Liget ajtaján október 27-én este fél hétkor Boci, de persze a helyi lapokban meghirdetett gyilkosság nem csak őt hozza lázba. Ott szorong az álmos kis falucska, Szilánkszarva szinte valamennyi lakója (és ott ül a Móricz Zsigmond Színház közönsége) is, akik ugyanarra a kérdésre várnak választ: a beharangozott gyilkosság valóban megtörténik? Vagy ez csak tréfa? Esetleg fenyegetés? Ki ezért, ki azért, de mindenki ott van, és amikor egy pillanatra sötét lesz és lövés dördül, egyszerre kap a szívéhez a több száz ember. Miss Fekete Zár fülcimpájából ömlik a vér, a feltételezett tettes pedig halott. Ez akár azt is jelenthetné, hogy az ügy megoldódott, ám éppen az ellenkezője történik: a rejtélyek száma egyre csak nő és nő…

Majd a semmiből előtűnik Miss Marple, aki a helyi detektíveket segítve nekilát, hogy kiderítse az igazságot. Véletlen baleset volt? Esetleg öngyilkosság? Vagy ami a legrosszabb: gyilkosság? A kérdésekre csak az előadás legvégén kapunk választ, és ahogy ez Agatha Christie-nél lenni szokott, a meglepetés ezúttal sem marad el. Merthogy a Gyilkosság meghirdetve egy hamisítatlan Agatha Christie-krimi, amit számos alkalommal feldolgoztak filmen és színházban, és amit Nyíregyházán Zsótér Sándor állított színpadra.

Bárhol megtörténhet?

Bár a történet nyilvánvalóan Angliában játszódik, a szereplők egy részének magyar a neve, a fordításból adódóan a főszereplő Fekete-Zár, a barátnője Nyuszi, az ezredes Húsvét, az őrmester pedig Nyíl, és ha ezt megszokjuk, már nem furcsálljuk, hogy az egyik ifjú „a közeli Debrecenben” tanul, egy másik szereplő pedig a Sóstó Hotelben dolgozik. Talán ezek a megoldások azt a célt szolgálják, hogy elhiggyük: mindez bárhol megtörténhet?

Érdekes a világítás: a fény sokszor egy-egy arc felét, harmadát világítja csak meg, mint ahogy a szereplőket is sokszor látjuk háttal, vagy profilból, attól függően, hogyan forog velük a színpad – és az életük. A jelmezek (Benedek Mari) az angol divatot követik: a legtöbben vastag szövetből készült kosztümöket és öltönyöket viselnek, természetesen az elmaradhatatlan kalapokkal, Mici, a kelet-európai szakácsnő népviseletben pompázik, Miss Marple pedig ballonkabátban, kesztyűt szorongatva ül és figyel.

És van is mire, mert bár kezdetben senki sem tűnik gyanúsnak, ahogy halad előre a történet, úgy bukkannak elő a régi sérelmek, a rendezetlen adósságok, és bebizonyosodik, mindenki tele van hibákkal, titokkal. Remek jellemábrázolásokat látunk, és amikor Miss Marple elmondja, hogy egy szomszédos faluban minden helyi lakosnak megvan a párja, ráébredünk, hogy Christie karakterei nem helyhez vagy időhöz kötöttek, bárhol és bármikor találkozhatunk velük: sokan itt élnek közöttünk.

Kórus a karzatról

Vannak az előadásnak kiemelkedő pillanatai: például az, amikor Miss Marple (Kerekes Éva) csendes, öreg hölgyből átalakul a dáma Goedler Bellává, amikor Mici (Kosik Anita) paranoiája felerősödik, vagy amikor a templomi kórus megszólal a karzatról. Kiváló a szereplőgárda: Széles Zita Miss Fekete-Zárként, Pregitzer Fruzsina Miss Nyúlként, Illyés Ákos felügyelőként, Bajor Lili Bociként nyújt kiváló alakítást, de Kuthy Patrícia, Fehér András, Kónya Merlin Renáta, Munkácsi Anita, Martinkovics Máté, Urmai Gábor, Horváth Réka, Szabó Márta, Horváth Margit, Koroknai Sándor és Együd Péter is sokat hozzátesznek az előadás sikeréhez.

A 3 óra 20 perces darab alatt a nézők végig azt találgatják, ki állhat az események mögött, és noha krimiről van szó, sokszor felnevetnek, hiszen dúskálunk a humoros szójátékokban és vicces megoldásokban. A gyilkosság meghirdetve a nem szokványos feldolgozása miatt marad meg a nézők emlékezetében, akik, hazafelé tartva azon mérgelődnek, hogy miért nem jöttek rá hamarabb, ki az igazi elkövető. Hiszen a megoldás végig ott volt az orruk előtt…

SZA


Ajtóktól hemzsegő díszlet

Zsótér Sándor közel három évtized után tért vissza a Móricz Zsigmond Színházba, hogy színre vigye a híres írónő ötvenedik regényét, és hogy egy tipikusan „zsótéros” előadást tegyen le az asztalra. A neve összeforrt a magyar Brecht-játszással: túl van a huszonharmadik Brecht-rendezésén. És hogy ez miért fontos? Brecht legfőbb törekvése az volt, hogy a közönség ne azonosuljon a történettel, ennek érdekében pedig elidegenítő effektusokat alkalmazott, amelyek ráébresztik a nézőt, hogy amit lát, az nem a valóság. Ez jutott eszembe, amikor a játék folyamatossága meg-megtört a színpadon: az alakok időnként egy pózban megmerevednek, úgy tűnik, mintha filmkockánként látnánk a történetet, miközben csak forog és forog az útvesztőszerű, ajtóktól hemzsegő díszlet, ami olyan, mint egy babaház (dísz­let: Ambrus Mária).








hirdetés