Helyi közélet

2015.10.16. 12:23

5 milliót kért, hogy hivatali kapcsolatait felhasználva egyengesse barátja ügyét

Nyíregyháza - A Nyíregyházi Nyomozó Ügyészség vesztegetés miatt folytat nyomozást egy férfi ellen, aki régi barátjának azt állította, hogy hivatali kapcsolatain keresztül el tudja azt intézni, hogy a barát ügyét kedvezően bírálják el. A „segítségért” cserébe 5 millió forintot kért a férfi, de végül 2 millióban egyeztek meg.

A pénzátadás a két férfi között október 14-én történt meg Nyíregyháza belvárosában, amikor is a nyomozó ügyészek a rendőrség segítségével elfogták a pénzt kérő férfit. Az ügyész őrizetbe vette, majd vesztegetés bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, és indítványozta, hogy a bíróság rendelje el az előzetes letartóztatását, mert tartani lehet a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, illetve attól, hogy szabadlábon megnehezítené a bizonyítást, befolyásolná a tanúkat. A Nyíregyházi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítvánnyal egyetértett és október 16-án egy hónap időtartamra elrendelte a gyanúsított előzetes letartóztatását.

- Dr. Szilágyi László sajtószóvivő -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában