szparika

2019.08.04. 19:43

Győzelemmel rajtolt a Szpari

A vendéglátó Budaörsnek csak két felső lécre futotta a tatabányai meccsen.

Fotó: Nyíregyháza Spartacus

Zoran Szpisljak, a Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője három új igazolásnak szavazott bizalmat vasárnap Tatabányán. A második vonalbeli focibajnokság nyitányán itt fogadta a Budaörs a nyíregyházi piros-kékeket.

Budaörsi akció volt az első feljegyezhető, és a pályaválasztó fölényét hozta az első negyedóra. Ennek végén viszont Fodor Ferenc fejesét kellett bravúrral hárítania a a budaörsi kapusnak. Nem sokkal az első félidő dereka után tizenegyeshez jutott a Szpari, mivel kézzel ért a labdához a büntetőterületen belül.

Hornyák Marcell állt a labda mögé ám hibázott, így Varasdi Dániel védeni tudott. Szerencsére percekkel később javított Hornyák és ekkor már a hálóba talált. A hajrában mindkét oldalon voltak helyzetek, de az eredmény már nem változott.

A második félidőből tíz perc ment el, amikor az ukrán Alexander Svedyuk megsérült, helyére a szlovák Alan Kovac állt be. Ezt követően rákapcsoltak a budaörsiek, hiszen nem szerettek volna vereséggel rajtolni.

Egy szabadrúgást követően volt is izgalom Jova Levente kapuja előtt, ám a sorfalon megpattant labdát hárította a felső léc. Kiegyenlítetté vált a küzdelem, majd a hajrában eldőlt három pont sorsa. A harmadik újonc, a csereként beállt Tóth Barna fejesét ugyan védte a hazai kapus,ám a kipattanót Kovács Norbert a kapuba vágta.

A hátralévő néhány percben egy szöglet követően másodszor is eltalálták a pályaválasztók a felső lécet. Most ennyi jutott nekik...

KM


Budaörs-Nyíregyháza Spartacus 0-2 (0-1)

Tatabánya, 200 néző, v.: Kovács J. (Szalai , Mohos)

Budaörs: Varasdi – Menyhárt, Medgyes, Kékesi, Fényes, Tóth, Kulcsár (Fodor D. a szünetben), Bakos (Halmai 61.), Pethő, Molnár, Szabó (Ödé 72.). Vezetőedző: Bognár György

Spartacus: Jova – Svedyuk (Kovác, 55.), Fodor, Pejovic, Gulyás (Farkas, 67.), Polényi, Végső, Rezes, Kártik (Tóth B., 72.), Kovács N., Hornyák. Vezetőedző: Zoran Spisljak.

Gól: Hornyák (31.), Kovács N. (85.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában