Ultibajnokság

2020.03.04. 12:26

Húsz éve verik a blattot

Olimpiai bajnok is járt már a tiszaberceli ultiversenyen.

Az idei verseny legjobbjai

Forrás: Egyesület

Az elmúlt hétvégén immár huszadik alkalommal rendezték meg a Tiszaberceli Ultibajnokságot, amelynek lebonyolításával annak kitalálójára és alapítójára, Máté Andrásra emlékezik az azt szervező Tiszaberceli Szabadidő Egyesület. – Az első versenyen mindössze négyen voltunk, de volt olyan megmérettetés is, amelyen 157 ultis mérte össze tudását – mondta lapunknak az egyesület elnöke, Száraz László.

Itt alakult meg a szövetség

– Az elmúlt húsz versenyen közel 1500 játékos vett részt, volt közöttük orvos, tanár, postás, rendőr, vasutas, sőt, birkózó olimpiai bajnok is: az egyik alkalommal Repka Attila is részt vett a megmérettetésen. Többen mind a húsz alkalommal asztalhoz ültek, versenyzett itt a Magyar Ultiszövetség elnöke, főtitkára, alelnökei, sőt, maga a szövetség is nálunk alakult meg. Hétszer tiszaberceli ultis nyert, a kisvárdai Mészáros Károly viszont háromszor is győzni tudott, így végleg elhódította a serleget. A versenyt évről évre sokan támogatják jó szóval és tettel – köszönet nekik, nélkülük nehéz lenne – mondta az elnök, és hozzátette: a jövőben is várják az ultisokat, főleg a fiatalokat, hogy még hosszú időn át lehessen folytatása a tiszaberceli ultibajnokságnak.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában