Kétszázötven éve halt meg az angol irodalom legzseniálisabb hamisítója 

1752. november 20-án született Bristolban. Apja, a St. Mary Redcliffe-székesegyház sekrestyése, a közeli iskola írástanára muzikális ember volt, szívesen olvasott verseket, régi pénzek eredetét kutatta és elmerült az okkult tudományokban is. Három hónappal fia születése előtt halt meg, így Chatterton félárván, nagy szegénységben nőtt fel.

Az iskolában először nehézfelfogásúnak gondolták, ami megkeserítette a gyerekkorát.

Szerette a magányt, szinte naponta végigsétált a templomban eltemetett egyházi méltóságok, lovagok síremlékei között. A letűnt korok felcsigázták képzeletét csakúgy, mint azok a 15. századi kéziratok, amelyeket egykor apja tanulmányozott a Chatterton család történetének kutatása során. Olvasni egy ősöreg Biblia és régi kottafóliánsok iniciáléinak segítségével tanult meg.

Első ismertté vált versét tízéves korában Milton stílusában fogalmazta On the Last Epiphany (Az utolsó revelációról) címmel. Egy évvel később egy régi pergamenre rótta az Elinoure and Juga (Elinoure és Juga) című eklogáját, amelyről azt állította, hogy a 15. században készült. Hamisításával sikerült minden olvasóját megtévesztenie. „Tréfájából” évekig tartó költői tevékenység bontakozott ki, amely jól elkülöníthető a saját nevével jegyzett írásaitól. A versek szerzőjeként Thomas Rowley-t nevezte meg, aki valójában képzeletének szüleménye volt. A névre egy bristoli polgár sírján bukkant, és a nagy valószínűséggel mit sem tudott arról, hogy saját kortársaként, ugyanebben az időben élt Vermontban egy kedvelt amerikai költő, ugyanezzel a névvel.

Az ifjú Chatterton középkori irományai ugyan nem voltak hibátlanok, de zsenialitásának minden erejét beleadta ezekbe az állítólagos Rowley-versekbe. Az archaikus helyesírású alkotások, amelyek egy lángeszű költő lelkét tárják az olvasó elé, középkori atmoszférájukkal és szertelenségükkel nagy szerepet játszottak a romantika előkészítésében.

Chatterton saját neve alatt is írt megrendelésre szerelmes költeményeket, továbbá elégiákat, politikai leveleket, szatírákat, trágár fűzfaverseket, rabszolgaságellenes poémákat, rövid elbeszéléseket.

1767-ben írnoknak szegődött egy bristoli ügyvédhez. A munka mellett, ami szabad ideje csak maradt, írásműveire fordította. Verseit több folyóiratban is publikálta, és elég szép pénzt is keresett velük.

Életét mégis egyre elviselhetetlenebbnek érezte. Boldogtalanságát környezetén vezette le, provinciálisnak látta, megvetette Bristolt és régimódi családját, ingerülten csatázott a sajtó szabadságáért, féktelenül flörtölt a helybéli lányokkal, miközben attól rettegett, „Rowley” valamiképpen meghalhat.

Elkeseredetten kutatott patrónusok után, leveleket küldött James Dodsley könyvkiadónak, amelyekben részletesen beszámolt a „Rowley-kéziratokról”, de választ nem kapott. Felkeltette viszont az író és történész, Az otrantói várkastély című gótikus regényével műfajt teremtő Horace Walpole érdeklődését. Az író eleinte elragadtatással beszélt a „régi” költeményekről, ám tudós barátai felvilágosították, hogy a kéziratok nem lehetnek középkoriak.

Walpole csalódottságában keserű, lenéző levelet küldött az ifjúnak, aki hasonlóan keserű, ám emelkedett sorokkal válaszolt. Félig tréfás, ám félig komoly öngyilkossági fenyegetésével, The Last Will and Testament of Me, (Én, Thomas Chatterton, írásba adom végakaratom és testamentumom) rávette munkaadóját, az ügyvéd John Lambertet, hogy bocsássa el szolgálatából.

A nyugtalan költő ezután Londonba indult, hogy elárassza a várost röpirataival és szatíráival. A The Revenge (A bosszú) című humoros, groteszk alkotása némi pénzt is hozott a konyhára, de reménybeli patrónusának halála semmivé foszlatta álmait. Ekkor született legkiválóbb Rowley-költeménye, az An Excelente Balade of Charitie (Kiváló ballada a könyörületességről). Noha a szó szoros értelemben hónapokig éhezett, nem volt hajlandó baráti segítséget elfogadni.

1770. augusztus 24-én éjszaka bezárkózott londoni padlásszobájába és arzénnal megmérgezte magát.

Ezzel a tettével akaratlanul is magára öltötte az utókor által nagyra értékelt, ám kortársai által mellőzött, öngyilkosságba menekülő géniusz imázsát. Egyébként egész életművét együttvéve sem szerzett magának akkora hírnevet életével, mint halálával.

Érdekesség, hogy öngyilkosságával kapcsolatban, különösen az utóbbi évek kutatásai alapján, sokakban merült fel kétely és úgy vélik baleset történhetett: az ópiummal együtt bevett arzénnal vérbaját, mások szerint himlő betegségét akarta kezelni.

Bárhogy is történt, az utókor hamar felkapta a nevét, bár még egy ideig vitatkoztak azon, vajon ki állhat a versek mögött, egy igazi Rowley (rowleyánusok), vagy maga Chatterton. Samuel Taylor Coleridge egyszólamú éneket, monódiát írt a fiatalon elhunyt költőhöz, William Wordsworth csodálatos fiatalembernek nevezte. Percy Bysshe Shelley az Adonaisban egy versszakkal emlékezett meg róla. John Keats, akinek költészetére nagy hatást gyakorolt, neki ajánlotta az Endymion: A Poetic Romance (Endümion: költői románc) című művét. George Crabbe, George Byron, Walter Scott, valamint Dante Gabriel Rossetti elismerően emlékezett meg életművéről, a francia romantikusok pedig valóságos kultuszt építettek köré. Alfred de Vigny színműve alapján Ruggero Leoncavallo írt operát élettörténetéről Chatterton címmel.