Fotók: Pingvinfióka született a debreceni állatkertben

Akt.:
Fotók: Pingvinfióka született a debreceni állatkertben
© Fotó: Matey István
Debrecen – A legnagyobb pingvinkolónia egyik tagját mutatták be a pénteki sajtótájékoztatón a debreceni állatkertben.

A Perjámos névre keresztelt pingvin már a 23. fióka, aki a Nagyerdőn kelt ki. Az eseményen a kispingvinről és társairól dr. Nagy Gergely Sándor, az állatkert ügyvezetője számolt be.

– Ez a pápaszemes pingvinfaj, mely egyedül őshonos Afrikában, jelenleg az ipari méretű túlhalászat és olajszennyezés miatt fenyegetve van. Így a faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett élőlényei között. Ezekről a pingvinekről annyit kell tudni, hogy halevők, elsősorban szardínia-, szardella-, makréla- és heringfélék képzik táplálékukat.

A név kötelez

Megtudtuk, hogy nevüket a szemeik felett látható rózsaszínes bőrfelületről kapták. Hosszuk 40 és 68 centiméter közötti. Egész évben szaporodóképesek, de többnyire a novembertől májusig tartó időszakban párzanak. A kis fiókák táplálkozásában a szülők segítenek, a folyamat 60–130 napig tart. A tojók 4, a hímek 5 évesen lesznek ivarérettek.

pv (1)Fotó: Matey István

A pápaszemes pingvinek átlagosan 30 méteres mélységig merülnek, és a táplálékszerző útjuk során akár 110 kilométert is megtehetnek. A leírás szerint Afrikában az állományuk ma 179 ezres, míg az élettartamuk a szabadban 10–11 év, fogságban pedig azonban akár 20 év.

Pingvinbölcsi és -óvoda

Dr. Nagy Gergely Sándor elmesélte nekünk, hogy Perjámos a kikelést követően pingvinbölcsibe került, ahol az állatgondozók nevelik. A pici a pehelytollait már majdnem teljesen ledobta, így ma volt a nagy napja annak, hogy találkozhatott leendő társaival. Ők a pingvinovisok, az állatkerti pingvinséta közönség nagy kedvencei.

pvFotó: Matey István

A látogatók 2015 nyara óta sétálhatnak velük, és hozzájuk fog Pejámos is csatlakozni, várhatóan augusztus első hetében. – Magyarországon öt állatkertben él a pápaszemes pingvinfaj, és az elmúlt egy évben mindössze hat fióka kelt ki. Ezek a különleges madarak Debrecenben az európai fajmegmentési program (EAZA EEP) keretében 2008 óta láthatóak állatkertünkben – tette hozzá az ügyvezető.

– Szilágyi Zsófia –








hirdetés