Fotók: Tízéves kihívás másképp, avagy így pusztul a Föld bolygó

Fotók: Tízéves kihívás másképp, avagy így pusztul a Föld bolygó
© Fotók: Bright Side
A következő képek láttán még a nemtörődömöknek is összeszorul a szíve, képzeljük csak el, mit éreznek azok, akik a Föld védelmére tették fel az életüket. A neten terjedő tízéves kihívás kapcsán sokan éltek az alkalommal, hogy felhívják a figyelmet a drasztikus pusztulásra. Akad köztük olyan fotópárosítás, amely csupán néhány esztendőt, és van, amely egy kerek évszázadot ölel fel, ám a lényegen ez mit sem változtat.

Rhône-gleccser, Svájc – Gyors ütemben olvad a jég, 2008 óta mintegy 40 méternyit zsugorodott. A svájci kormányzat UV-álló fehér takarókkal fedette be a gleccsert, amelytől a szakértők azt remélik, közel 70 százalékkal csökkenti majd az olvadást.

Fotó: Depositphotos.com

Amazon esőerdő, Dél-Amerika – Az erdőirtások 2017 és 2018 között mintegy 7900 négyzetkilométerre terjedtek ki, főként illegális módon.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Greenpeace International (@greenpeace) által megosztott bejegyzés,

Nagy Korallzátony, Ausztrália – A klímaváltozás nagy mértékű korallpusztulást okozott, ez pedig az óceánban élő fajok mintegy 25 százalékára jelent komoly fenyegetést, hiszen a korallzátonyok rengeteg élőlénynek nyújtanak menedéket.

Fotó: Facebook / ARC Centre of Excellence for Coral Reef Studies – Coral CoE

Szanaa, Jemen – Itt nem a klímaváltozás, hanem a fegyverek pusztítanak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWF_UK (@wwf_uk) által megosztott bejegyzés,

Jegesmedvék – A jég rohamos olvadásával párhuzamosan csökken a jegesmedvék vadászterülete, ezzel pedig a túlélési esélyeik is. Egy évtizede a nyári időszakban még fagyos volt a Jeges-tenger, területét nagyrészt jég borította, amely nagyszerű lehetőséget nyújtott a jegesmedvéknek a vadászathoz. 2012-ben a tenger felületének csupán kevesebb mint a fele volt befagyva, mára pedig minden bizonnyal még kritikusabb lett a helyzet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Karün (@karunworld) által megosztott bejegyzés,

Műanyag palackok az óceánban – Tudósok szerint egy évtized alatt mintegy 82 millió tonna műanyag palack árasztotta el az óceánokat, nem csoda, hogy helyenként úgy néznek ki, mint valami hatalmas szeméttelep. Richard Branson filantróp kutatása pedig nemrég feltárta, hogy már a Belize partjai mentén található Nagy Kék Lyuk fenekére is lerakódott a műanyag hordalék.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Greenpeace International (@greenpeace) által megosztott bejegyzés,

Manta Point, Bali – Mindössze négy év telt el az alábbi két fotó között. A második felvételt egy Rich Horner nevű férfi készítette, aki csak egy kellemes napot szeretett volna eltölteni búvárkodással a gyönyörű sziget mentén. A búvárbázis egyik alkalmazottja szerint a víz teljesen szennyeződésmentes volt a felvétel előtti és az azt követő napon is. Ez azt jelenti, hogy a hulladék az áramlatokkal együtt, gyors ütemben úszik tovább, és szinte kiszámíthatatlan, hogy legközelebb hol fog felbukkanni.

Facebook / Rich Horner

Aral-tó (Kazahsztán és Üzbegisztán) – Egy sós vizű tó a két ország határán Közép-Ázsiában. Az 1960-as években kezdett összehúzódni, amikor a szovjet kormány úgy döntött, sivatagi öntözésre fogja használni a tó vizét tápláló folyókat. A 2000-es években a tó kettéosztódott, az egyik 2014-ben szinte teljesen kiszáradt. A jobb oldali kép 2000-ben, a bal oldali 2014-ben készült.

Shrinking Aral Sea

Erdőirtás Borneo szigetén – Olajpálma-termesztés miatt számos helyen kiirtották az esőerdőt. Az olajpálmának ugyanis meleg, párás környezetre van szüksége, kedvez nekik a trópusi éghajlat, az esőerdők azonban útban vannak. Borneo szigetén az esőerdők 47 százalékát tüntették el az olajpálma farmok miatt.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWF-Pakistan (@wwfpak) által megosztott bejegyzés,

Guadeloupe, Franciaország – A globális felmelegedés miatt Guadeloupe Karib-tengeri partjait majdnem teljes mértékben befedi a nyálkás barna alga. 2011-ben kezdődtek a gondok, amikor a mélyvizek hőmérsékletének 2010-es megemelkedése miatt irányt változtattak a szelek és az áramlatok, több tonnányi algát szállítva ezzel a Karib-tengeri partok irányába. Szakértők szerint a 2018-as év minden eddiginél súlyosabb algásodáshoz vezetett.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

3’z = Trees = L’Art-bre(s) (@3z.beatbox) által megosztott bejegyzés,

Virágzik a napenergia – Minden rosszban van valami jó! Manapság a napelemek jelentik a világ leggyorsabban növekvő energiaforrását, egyre több panelt telepítenek: 2019-re mintegy 500 gigawattnyit sikerült. Ez hatalmas növekedést jelent a 2009-es adathoz képest, amely szerint abban az évben csupán 16 gigawattnyi napelemet installáltak.

Boschendal Farm, Dél-Afrika – Újabb pozitív példa, hogy senki ne veszítse el a reményt. A vidéken kiszáradtak a gátak, gyakorlatilag eltűnt az élővilág, de 2018-ban újra éledni kezdett a természet. Így kell ezt!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

WWF South Africa (@wwfsouthafrica) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Bright Side


Amikor a tökéletes vakációhelyszínt keressük, sokaknak egy gyönyörű, trópusi sziget jut először az eszébe. Azonban vannak olyan szigetek, amelyek teljesen rácáfolnak erre a sztereotípiára, megérdemlik, hogy egy másik listára kerüljenek. A Bright Side pedig készített is egy felsorolást azokról a hely...

Tudtad, hogy a piócáknak hány agya van? Vagy, hogy a nyelvünk sokkal másabb pozíciót foglal el a szánkba, mint azt gondolnád? Esetleg, arról van fogalmad, hogy a cipőfűzőt miért kell állandóan újra bekötni? Készülj fel, most ezekre is választ fog kapni, ám lehet, hogy nem épp olyat, amire számítottá...








hirdetés