Fucsovics esélyt sem adott az olasznak

Fucsovics Márton sikerrel kezdte az új esztendőt
Fucsovics Márton sikerrel kezdte az új esztendőt - © Fotó: Getty Images
Nyíregyháza – Fucsovics Márton egyesben győzelemmel kezdte az évet, párosban viszont búcsúzott Happy Valley-ban.

Dinamikus, jó játékkal nyerte meg idei első mérkőzését Fucsovics Márton az ausztráliai nyárban. Az Adelaide elővárosában, Happy Valley-ban kiírt 70 ezer dollár összdíjazású kemény pályás ATP-challengerviadal első fordulójában a világranglistán 214. helyen álló nyíregyházi teniszező 6:4, 6:4-re verte az olasz Matteo Donatit (180.), de valójában esélyt sem adott húszesztendős ellenfelének, aki bréklabdához sem jutott ellene.

Míg Marci tavaly rendszerint 50-60 százalék között értékesítette első szerváit, addig a mostani meccsen tízből hetet beütött, öt ászt is szervált, ezeknek köszönhetően az olasz egyszer sem jutot el odáig, hogy elvehesse az elsőszámú magyar játékos adogatását. A mutatott játék biztató a folytatásra nézve, főleg, hogy a második fordulóban, immár a nyolc közé jutásért sem kapott verhetetlen ellenfelet az ausztrál Maverick Banes (289.) személyében.

Ugyanakkor az figyelmeztető, hogy a Marcitól két hónappal és két nappal fiatalabb rivális hazai pályán szerepel, a selejtezőből érkezve lendületbe jött, és az sem véletlen, hogy azábla első körében 6:4, 7:6-ra legyőzte a viadal hatodik kiemeltjét, a szlovén Grega Zemlját (172.).

Az egyesbeli győzelem után párosban is pályára lépett Fucsovics, oldalán a magyar anyanyelvű, vajdasági Gyüre Lászlóval (egyesben 186.). Az ausztrál Harry Bourchier (505.) és Bradley Mousley (358.) ellen a magyarok ugyan megnyerték az első szettet, ám tie-breakben egyenlítettek a hazaiak, majd jött a tíz pontig tartó szuper tie-break, amelyből a szabadkártyás auszik kerültek ki győztesen. Mindez azt is jelenti egyben, hogy Gyürének nem sikerült visszavágni a Mousley-tól elszenvedett egyesbeli vereségért.

ATP-challengerverseny

Férfi egyes

1. forduló: Fucsovics–Donati (olasz) 6:4, 6:4.

Férfi páros

Nyolcaddöntő: Bourchier, Mousley (ausztrál), Fucsovics, Gyüre (magyar, szerbiai) 4:6, 7:6 (7–3), 10–6.








hirdetés