Fucsovics Marci sikere után fordult a kocka
Pénteken éjjel fél tizenkettőkor jött le a pályáról Fucsovics Márton, miután több mint négyórás csatában legyőzte az ír Conor Nilandot a szegedi Davis Kupa-mérkőzésen. A nyíregyházi teniszező sikere létfontosságú volt, hiszen Kellner Ádám vereségét követően ekkor már hátrányban voltak a mieink.
Miután Marcinak alig pár órája maradt a regenerálódásra, Hornok Miklós szövetségi edző úgy döntött, hogy a szombati párost nem ő, hanem Kellner játssza Balázs Attila oldalán. A mieink négy szettben győztek, így a vasárnapi első egyesmérkőzésen Balázs Attila már a magyarok végső győzelméért játszott. Teljesítette a feladatot – méghozzá elég simán – a sérülés miatt többször is ápolási szünetet kérő Niland ellen. A záró mérkőzés Fucsovicsé volt – immár tét nélkül, két nyert játszmára. Ez rá is nyomta a bélyegét a látottakra, és bár Marci szettelőnyhöz jutott, végül nyert, és a végeredményt illetően szépített az ír Sam Barry, így a mieink 3–2-re nyertek.
Közben az is eldőlt, hogy a magyarok következő ellenfele Lettország lesz az euro-afrikai zóna II. csoportjában, az április 6-8. között esedékes mérkőzést hazai pályán vívja a csapat. Hogy hol, azt még nem tudni, mindenesetre az országos szövetség vezetői a nyíregyházi rendezés felöl is érdeklődnek.
Davis Kupa
Magyarország–Írország 3–2
Péntek: Kellner–McGee 6:4, 3:6, 4:6, 7:6, 4:6, Fucsovics–Niland 7:6, 6:4, 6:7, 2:6, 6:2.
Szombat: Balázs A., Kellner–McGee, Barry 7:6, 6:7, 6:2, 7:6.
Vasárnap: Balázs A.–Niland 6:1, 6:2, 6:1, Fucsovics–Barry 6:4, 3:6, 2:6.