Fucsovics Márton ragaszkodik a 6:1-es játszmákhoz

Fucsovics Mártonnak egyesben nem kellett megfeszülnie a győzelemért, hiszen nagyon jól játszott
Fucsovics Mártonnak egyesben nem kellett megfeszülnie a győzelemért, hiszen nagyon jól játszott - © Fotó: AFP
Nyíregyháza – Egyesben a negyeddöntőbe jutott Fucsovics Márton, aki honfitársával, egyben párospartnerével találkozik.

Tenisz. Azzal a 6:1-es szettel, amit a meccs felvezetéseként Tim Pützre (464. az egyéni világranglistán) mért Fucsovics Márton (117.), már három éve tartozik neki. A két teniszező 2014-es, wimbledoni selejtezőben, a főtáblára jutásról döntő mérkőzésén ugyanis a német éppen ennyire nyerte meg a harmadik szettet Marci ellen.

A Genovában a nyolcadik helyen kiemelt nyíregyházi teniszező az első fordulóhoz (6:1, 6:1 a 170. helyen álló olasz Salvatore Caruso ellen) hasonlóan az ATP-challengerverseny (127 ezer euró, salak) nyolcaddöntőjében is fölényes győzelmet mért riválisára, bár egy játékkal többet veszített, mint az első körben. Ugyanakkor két ellenfele eddig összesen nem nyert egyetlen szettre való gémet ellene, és a csütörtöki, 6:1, 6:2-es sikerével végződött egyes mérkőzése bruttó időtartama (63 perc) is csak azért lépte túl az egy órát, mert a kéts játszma közötti pályakarbantartás legalább öt percet vett igénybe.

Párosban nem sikerült bejutnia a legjobb négy közé a Fucsovics Márton, Balázs Attila duónak, miután a csütörtök délutáni mérkőzésen 7:5, 6:4-es vereséget szenvedtek a Guido Andreozzi, Ariel Behar (olasz, uruguayi) duóval szemben. Legközelebb az oroszok elleni Davis-kupa-meccsen szerepelhetnek ebben az összetételben.

Az is eldőlt, hogy a párospartnerek pénteken ellenfelei lesznek egymásnak, hiszen Balázs Attila (167.) is bejutott a negyeddöntőbe, miután 6:3, 6:3-ra legyőzte a szerbe Laslo Djerét (98.), és ott Marcival játszik majd.

KM-BT








hirdetés