Futva körözhetnek a nyuszival a stadionban

A nyuszijelmezben érkezők külön figyelemben részesülnek
A nyuszijelmezben érkezők külön figyelemben részesülnek - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – A szokásos kísérőprogramok sem maradhatnak el a hagyományos nyíregyházi szabadidősport-rendezvényen.

Tapsi Expressz, cukorágyú, Lulu bohóc. Talán már ennyiből is megfejthető, hogy a hagyományos nyíregyházi Nyuszifutásról van szó, de ha hozzátesszük, nyuszisimogatás, festett hímestojás-verseny, tojásfaállítás valamint páros tojásdobáló- és elkapó verseny, akkor még egyértelműbbé válik a helyzet.

És persze tombolasorsolás, merthogy a távokat teljesítők mind-mind tombolajegyet kapnak a célbaérkezéskor, hogy versenyben legyenek a több mint száz értékes ajándékért. A szombaton 10 órakor kezdődő eseményt szervező Nyíregyházi Sportcentrum ügyvezetője, Kósa Árpád azzal nyitotta a keddi sajtótájékoztatót, hogy ebben a formában és helyszínen vélhetően utoljára rendezik meg az 1984-ben életre hívott, azóta most huszonhetedszer esedékes szabadidősport-rendezvényt, merthogy a tervezett rekonstrukcióval eltűnik majd a futópálya a Városi Stadionból.

Dajka László főszervező abbéli reményének adott hangot, hogy a tavalyi tisztességes másfél ezres résztvevői létszámot ezúttal felül is tudják múlni – nem véletlen a közönséget csalogató kísérőrendezvények egész sora. Az óvodásoknak és alsó tagozatos iskolásoknak egy kört, tehát 400 métert kell teljesíteniük, miként a családi futásban (egy felnőtt, egy gyerek) résztvevőknek is. A felső tagozatosokra ennek a távnak a duplája vár.

Az esemény névadó szponzora a regionális pénzintézet, a Tiszántúli Takarékszövetkezet képviseletében Kola János ügyvezető igazgató és a sajtótájékoztatót szintén megtisztelő Dusinszki József, a Nyíregyházi Kenyérgyár ügyvezető igazgatója is a Nyuszifutás hagyományai és színvonalassága mellett tett hitet a rendezvény mellett.








hirdetés