Gárdonyi tagintézmény bejárás

Akt.:
Gárdonyi tagintézmény bejárás
© Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Jelentős fejlesztések eredményeit tekintette meg a Gárdonyi Géza tagintézményben a TKK vezetője Gaszperné Román Margit, valamint a Bem József bázis iskola igazgatója dr. Baloghné Mester Éva.

A fejlesztésekről a Gárdonyi tagintézmény vezetője Ákli Istváné elmondta az 1983-ban épült iskola veszített szépségéből, ezért nagy öröm, hogy a TKK beruházásából majd 25 millió forintból sikerült az ajtókat kicserélni, és az udvart korszerűsíteni. Pormentes burkolattal mini sportpályával várják a beiratkozók kicsiket és szüleiket. -A bejárás során a digitális témahét keretében azt is láthattuk, hogy különböző feladatokat milyen ördögi gyorsasággal találnak meg a másodikosok a világhálón, így aztán nem tévedés a kijelentés, ha a szülőknek gondja akad a tablettel vagy a számítógéppel, segítenek nekik a gyermekek. – Intézményvezető asszony azt még elárulta, a napokban a fejlesztés keretében még iskolabútorokat is kapnak.








hirdetés