Gasztronómia és kultúra találkozása

Itt a megszokottnál többet kap a vendég
Itt a megszokottnál többet kap a vendég - © Fotó: Magánarchívum
Nagykálló – Nem csak kenyérrel él az ember, jól tudják ezt a kultúra nagykállói felelősei is.

A múlt év végén a városrehabilitációs programnak köszönhetően – a volt járásbíróság felújított épületében – nyílt meg az Óbester Étterem és Kávézó, amely több mint klasszikus vendéglátóhely.

Koncert és libalakoma

Évek óta hiányzott Nagykálló központjából egy olyan igényes hely, ami közösségi és kulturális térként is remekül megállja a helyét, ráadásul még az étel is ízletes.

– Mindez a közelmúltban realitássá vált, ugyanis az épületegyüttesben kialakítottunk egy előadások, kiállítások, bemutatók szervezésére alkalmas rendezvénytermet is – mondta el lapunknak Sveda Anita, a létesítményt üzemeltető, s a város kulturális életének gazdagításáért is felelős Nagykállói Nonprofit Kft. ügyvezetője.

– A lelkes és szép számú közönség előtt szerveztünk már a zenei világnaphoz kapcsolódóan sok jó muzsikával és nagyszerű előadókkal hangversenyt. November 11-én – a Márton napi szokások felelevenítése mellett – gasztronómiai csemegéket kínáltunk a vendégeinknek az Óbester Étterem és Kávézóban tartott libalakomán. Az év végéhez közeledve pedig december 31-én mi is készülünk egy óévbúcsúztató, újévköszöntő szilveszteri bállal – adott némi ízelítőt a tervekből Sveda Anita.

– KM –








hirdetés