Gávavencsellő, a kincsek birodalma

Akt.:
A fiatalok kedvelt pihenő- és szálláshelye a Zöldövezet
A fiatalok kedvelt pihenő- és szálláshelye a Zöldövezet - © Fotó: Intézmény
Gávavencsellő – Érdemes felfedezni a település történelmi, kulturális és természeti örökségét.

Ha valaki nem helyi lakos és tudatosan nem keresi Gávavencsellőt, talán nem is tudja, mennyi történelmi és kulturális értékkel, emlékkel rendelkezik, s a környék egyik legrégebbi településeinek egyike. Már a honfoglalás előtti időben is laktak itt, erről tanúskodik egy 2. századból származó kis pénzdarab, amelyet a Pirinyi-halmon talált egy gávai szántó-vető.

1957-ben muzeológusok 50 honfoglalás kori sírra bukkantak a régi Cserepes-dombon, I. László király pedig 1092-ben a szomszédos Szabolcs községben megkezdett zsinatot Vencsellőn fejezte be. 1971-ben Gáva és Vencsellő egyesítésével hat temploma lett a közösségnek. A Vencsellői részen a barokk stílusban épült római katolikus műemlék templom stációképei egyedülállóak Európában, mivel minden képet fából faragtak és egyedileg festettek. A Dessewffyek nevéhez fűződik a barokk stílusban felépített, majd később klasszicista stílusban bővített kastély is, kertjében számos ősfával.

Olyan történelmi nevek kötődtek e térséghez, mint a Rákóczi, Mezőssy, Lórántffy, Gávay, Bessenyei családok, de itt született Rakovszky Sámuel honvéd ezredes is.

Ahol érdemes letáborozni

Mindez csak ízelítő Gávavencsellő történelméből, kulturális örökségéből, mely izgalommal és kíváncsisággal töltheti el a múlt kutatóit, és a még érintetlen természet iránt rajongókat. Akik szeretnének közelebbről is megismerkedni a nagyközség múltjával, jelenével, rendezvényeivel, akár több napot is eltölteni itt pihenéssel, túrázással, sportolással, azoknak a helyiek előszeretettel ajánlják a sokoldalú, egyszerűen nagyszerű, a Tisza parthoz közeli Zöldövezet Gyermek- és Ifjúsági Tábort.

– KM –








hirdetés