2011.12.31 12:32; Frissítve: 2011.12.31 12:32


Gazdag római várost tárnak fel Erdélyben

Bukarest, 2011. december 31., szombat (MTI) – Gazdag római várost tárnak fel Erdélyben, Hunyad-megyében, Várhely (Sarmizegetusa) közelében.

Ulpia Traianát a Kr.u. 98. és 117. között uralkodó Marcus Ulpius Traianus római császár alapította, miután legyőzte 106-ban a dákokat – olvasható a Popular Archaeology (http://popular -archaeology.com) régészeti hírportálon.

Virágkorában, a 2-3. században a tartományi főváros harminchektáros területet foglalt el és 25 ezer embernek adott otthont. Hatalmas fóruma, amfiteátruma, gladiátoriskolája volt, és számtalan templommal, szentéllyel büszkélkedett.

Az egykor gazdag település a rómaiak 3. századi kivonulása után a népvándorlás viharának esett áldozatul.

Az első feltárásokat 1924-36-ban végezték, majd a hetvenes évek elején a régészek egy rövid időre ismét visszatértek a helyszínre. Ulpia Traiana nagyszabású feltárásai azonban csak a közelmúltban kezdődtek kanadai és román régészek összefogásával.

“A város területének eddig csupán 15 százalékát tártuk fel” – ismertette Andre Gonciar professzor, az expedíció társvezetője.

Mint kifejtette, az eddigi leletek arra engednek következtetni, hogy egy “gazdag és kozmopolita metropolisról” van szó.

Az ásatások 2012 nyarán folytatódnak, amikor a fórumot és a városközponthoz kapcsolódó adminisztratív és üzleti épületek feltárását végzik el. A tervek között szerepel a lakónegyedek feltérképezése, ahogy beazonosítják Ulpia Traiana ősi temetőit is.

- MTI -


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Az orosz kormányzó párt hatalmas pénzbírsággal sújtaná a nem engedélyezett tüntetések résztvevőit
Moszkva, 2012. május 22., kedd (MTI) - Az Egységes Oroszország (JeR) párt parlamenti többsége kedden megszavazta a [...] tovább »
IMF/EU-tárgyalás – Londoni értesülések: júniusban valószínű a tárgyaláskezdet
London, 2012. május 22., kedd (MTI) - A jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a [...] tovább »
Kövér László: Magyarország minden támogatást megad Németországnak a gazdasági válság leküzdéséhez
Berlin, 2012. május 22., kedd (MTI) - Magyarország minden tőle telhető támogatást megad Németországnak az [...] tovább »
Abel-díj – Szemerédi Endre forradalmasította a diszkrét matematikát
Oslo, 2012. május 22., kedd (MTI) - Szemerédi Endre eredeti és újszerű megoldásaival forradalmasította a [...] tovább »
Cannes 2012: Brad Pitt őrület
Cannes - Nem csak a korareggeli sajtóvetítés volt tele, ez itt egyébként nem szokatlan jelenség, mert a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés