hitélet

2020.04.04. 09:50

Lelki adoptálás az interneten keresztül

A járványveszély miatt a közösségi oldalon keresztül vettek részt a hívek a szertartáson.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Bár a koronavírus-járvány átírta a szabályokat, de mégsem lehetett akadálya annak, hogy amit 19 évvel ezelőtt gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén elkezdtek Baktalórántházán az imádságos lelkületű édesanyák, azt most az idén huszadik alkalommal ne folytassák.

Az első lelki adoptálást ugyanis 2001. március 25-én rendezték meg még Juhász Imre plébános atya kezdeményezésére, majd amikor 2008-ban őt Újfehértóra szólította papi szolgálata, az akkor már működő Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében nem szakadt meg a szép hagyomány.

Gyümölcsoltó Boldog­asszony ünnepe Mária isten­anyaságának kezdete.

Nem véletlen, hogy éppen ez a nap a magzatok világnapja is egyben. Ehhez kötődik a lelki adoptálás, amikor is az adoptáló személyek vállalják, hogy mindennap imádkoznak egy megfogant életért – tájékoztatta lapunkat Németh­né Csubák Éva, a KÉSZ helyi szervezetének vezetőj

Eljuttatják az emléklapot

– Az idén lelkipásztorunk, Lázár István atya támogatta azt az ötletet, hogy a közösségi oldalon keresztül legyen az adoptálás, az imafüzeteket, a kis emléklapokat pedig az adoptálók postaládájába eljuttatja az egyházközség, így nem szakad meg a folyamat. A fogadalomtételt majd a vész elmúltával ünnepélyesen, a templomban is megteszik az imára vállalkozók.

KM

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában