Gép és pilótája „ismerte” egymást

Gépek szárnyai alatt pihenő égi lovasok – a „flieger” szellem örök
Gépek szárnyai alatt pihenő égi lovasok – a „flieger” szellem örök - © Illusztráció: ÉKN-archív/Kozma István
Nyíregyháza – A társak tisztelegve őrzik tovább a „flieger” szellemet, s emelkednek újra a levegőbe.

Egy szeretett és tisztelt társunkat veszítettük el, aki három éve repült nálunk. Rajongott a repülésért, s a szükséges elméleti ismeretek elsajátítása után már komoly gyakorlati tapasztalattal is rendelkezett – nyilatkozott lapunknak a hétvégi tragédia után a Nyíregyházi Repülő és Ejtőernyős Klub elnöke, Hársfalvi Péter.

Az első hírek arról szóltak: szombaton Nyíregyházán lezuhant egy vitorlázó repülőgép, 48 éves vezetője életét veszítette. Ma már tudjuk azt is: a pilóta SP (student pilot) növendékként szerzett egyre nagyobb jártasságot, 172 felszállással 25 repült órát teljesített; önállóan 72 alkalommal szállt fel és repült egyedül 14 órát. Egy képzési folyamatban vett részt annak rendje és módja szerint, az oktatója jó véleménnyel volt róla.

Délelőtt boldogan hívta fel a feleségét, s mondta el: egy álma valóra vált…” Hársfalvi Péter

– Tiszteltük benne a már felkészített pilótát, és emberi tulajdonságaiért is nagyon szerettük. Jó kedélyű, a közösségért sokat áldozó, segítőkész ember volt. Szombat délelőtt tartottuk az éves klubtaggyűlésünket, és itt fogadtuk a tagság soraiba hivatalosan, ezzel is elismerve a kiképzés során elért eredményeit. Boldogan hívta fel a feleségét és mondta el neki, mennyire büszke, hogy a repülőcsapat teljes értékű tagjává vált, s hogy most már ő is ehhez a közösséghez tartozik – emlékezik megrendülten a történtekre a klubelnök.

Csaba (az elhunyt pilóta) egy sor társadalmi munkát vállalt: mint informatikához is nagyszerűen értő ember, a klub honlapjának gondozását, a repülőtéri kamerarendszer naprakész működtetését ígérte.

– Mindannyian örültünk, hogy soraink között tudhatjuk, mert a repülési feladatokat többnyire egyedül kell elvégezni, de ez egy csapatsport. Egymásért dolgozunk és vállalunk felelősséget; itt mindenki azon fáradozik, hogy a társak biztonságban repülhessenek, s hogy mindenki minél több időt tölthessen a levegőben – érzékelteti a csapatszellemet Hársfalvi Péter. Ezért is áll mindenki megrendülten a történtek fölött.

Klubunk tagjai Csaba emlékére is repülnek tovább.” Hársfalvi Péter

– Én épp akkor szálltam fel – teszi hozzá –, amikor Csaba a harmadik iskolakörét befejezve landolt. Minden rendben történt. Én mentem tovább a távrepülési feladatomra, s a Kelet irányítási körzethez bejelentkezve frekvenciát váltottam a rádión. Így csak visszatérve, újra földet érve értesültem a történtekről. Ahogy a többiek elmondták: Csaba negyedszer is felszállt, termiket keresett az emelkedéshez. Kb. 200 méteres magasságban a repülőtér irányába fordulva egy termikbe repült, amelyben az egyik szárnyon megszűnhetett a felhajtóerő, miközben a másikon megmaradt.

– Ez vezet a dugóhúzó-repülési helyzethez, amely veszélyes pillanat, de a kezelése, megoldása a kiképzési feladat fontos része, a gép kivétele ebből alapvető rutinművelet. Csaba is megtanulta, s meg is tette ezt: kivette a gépet ebből, de valamilyen oknál fogva visszaesett. Gyorsan elveszítette a magasságot. Hogy mi lehet ennek az oka, azt alapos szakértői vizsgálat derítheti fel.

– Egy ilyen tragédia után szabályozott protokolleljárás veszi kezdetét: szakhatóságok értesítése, szemtanúk megkérdezése, előzmények jegyzőkönyvezése, teljes kivizsgálási folyamat, melynek lezártáig nem lehet, nem is szeretném véleményezni az okokat – kér megértést a klub elnöke.

Ami tudható: a gép, egy SD-30 Pirat, megfelelő műszaki állapotban volt, nemrég esett át az előírt középjavításon. Csaba előírás szerint teljesítette az éves ellenőrző repüléseit, ennek során elvégezte a dugóhúzó-gyakorlatokat is. Az elmúlt hétvégén épp ezzel a géppel repült másfél órát, tehát nemhogy a típust, hanem kimondottan ezt a gépet is jól ismerte.

A titokzatos magasság

Az időjárás érdekes volt, de nem veszélyes: a fronthatás miatt kissé turbulenssé vált, ilyenkor valamivel nehezebb fennmaradni a termiken, azaz a fölfelé áramló levegőn. Egy front esetén turbulens módon jelentkeznek, váltakoznak a különböző légáramlatok, így kissé „rázós” levegőben kell emelkedni. Nem volt erős szél, a föld közelében kb. 12 km/órás, de a magasabb rétegekben az erősség és az irány is váltakozó lehetett. Ezt csak ott és akkor érzékelheti a pilóta, és kell lereagálnia.

– Tettük, amit ilyenkor tenni kell, a legnehezebb kötelesség a család értesítése volt… – beszél nehezen az elnök arról a pillanatról, amilyenbe soha, senki ne kerüljön. Azon a napon a Nyíregyháza körzetében repülő vitorlázók azonnal leszálltak. Ilyenkor ez az eljárás, nehogy az esemény elterelje a pilóták gondolatait, s a dekoncentráltság esetleg újabb problémát okozzon.

– Megrendítő, ami történt, de továbbra is azt vallom (és minden statisztika is alátámasztja), hogy a repülés nem veszélyesebb, mint bármelyik más sport, vagy mondjuk a közlekedés. Nyíregyházán hosszú évtizedek óta nem történt súlyos repülőesemény, halálos repülőbaleset, s mindent megteszünk azért, hogy a jövőben is megelőzzük. A klub tagjai Csaba emléke előtt is tisztelegve tovább akarnak repülni, az ő emberi nagyságát tisztelve szállnak fel a következő hétvégén, és viszik tovább ezt a szép, emberi álmokat beteljesítő sportot – bontakozik ki a repülők hitvallása is Hársfalvi Péter szavaiból.

– Megbecsült társunkat veszítettük el, de nem szabad, hogy félelemérzethez vezessen. Megtartjuk a „flieger” szellemet, a repülőközösséget, átadjuk a következő generációknak, a repülés új szerelmeseinek, ahogy ezt tették elődeink is – tekint előre, föl, a magasba az elnök.

A klub minden gépre és vezetőjére, ill. utasára biztosítással rendelkezik, ami nem pótol semmilyen veszteséget, de a bajban legalább az anyagi terheket enyhíti valamelyest.

Nyéki Zsolt


A repülés rögös története

– Most várjuk a szakértői vizsgálat eredményeit, de addig is igyekszünk elemezni minden apró részletet, levonni a már levonható tanulságokat. Sajnos, a repülés történetével egyidős a mondás, hogy a repülés szabályait vérrel írják. A tragédiák erre is emlékeztetnek: a szabályok betartására, módosítására, ha kell, szigorítására. Klubunkban holnap tartunk oktatói értekezletet, s még a hétvégi repülések előtt megbeszéljük, kell-e valamit módosítani a képzési tematikán, emeljünk-e plusz elméleti részeket a felkészítésbe, a gyakorlati műveletek mellett hogyan segíthetjük egyszerűen a pszichikai gátak leküzdését, amelyek vészhelyzetben előállnak – érinti a teendőket is az elnök.



Videó: Biztonsági kamera rögzítette a nyíregyházi repülős baleset

Egy biztonsági kamera rögzítette a becsapódás pillanatát, amiben egy püspökladányi férfi életét vesztette.


Videó: A harmadik kört tette a püspökladányi pilóta, amikor bekövetkezett a tragédia

Nem volt kezdő, de nem is számított tapasztalt pilótának az a püspökladányi férfi, aki szombaton egy nyíregyházi irodaház mellé csapódott vitorlázórepülőjével és szörnyethalt.


Videó: Métereken múlott, hogy nem lett még nagyobb tragédia Nyíregyházán

Szörnyethalt egy 48 éves püspökladányi férfi, miután vitorlázógépével egy irodaház udvarára zuhant, közel a piachoz, ahol még sok árus és vásárló is volt. Nem sokon múlt, hogy nem rájuk zuhant és nem történt még nagyobb tragédia.


Lezuhant egy vitorlázó repülőgép Nyíregyházán, a pilóta meghalt

A helyszínen életét vesztette annak a vitorlázó repülőgépnek a pilótája, amelyik szombaton, kora délután zuhant le Nyíregyházán – közölte a rendőrség a honlapján. Az MTI információi szerint a balesetben egy 48 éves püspökladányi férfi vesztette életét.








hirdetés