Helyi közélet

2017.01.04. 13:53

Téged érint az áfacsökkentés?

Nyíregyháza – Természetesen igen, hiszen szinte minden étel alapanyaga a tojás, így viszonylag gyakran fogyasztjuk, ahogy a tejet és a csirkét is. Utóbbinak a mellét és a combját szeretjük a legjobban – árulta el a Felsősimán élő Katonáné Dankó Teodóra.

Nyíregyháza – Természetesen igen, hiszen szinte minden étel alapanyaga a tojás, így viszonylag gyakran fogyasztjuk, ahogy a tejet és a csirkét is. Utóbbinak a mellét és a combját szeretjük a legjobban – árulta el a Felsősimán élő Katonáné Dankó Teodóra.

A nagyhalászi Gálné Imre Ibolya hetente kétszer-háromszor fogyasztja az említett termékeket. – Húst és tojást soha nem vásárolok, mert édesanyám nevel otthon baromfit, viszont tejet csak boltban veszek, mert a házinak nem szeretem sem az ízét, sem a szagát.

Az ibrányi Szabó Judit étrendjének egyik alapja a csirkehús, így azt szinte mindennap fogyaszt. – A sertéshúsból kiindulva nem hiszem, hogy az áfacsökkenéssel tartósan alacsony marad az érintett termékek ára.

– Úgy olvastam, hogy az áfacsökkentéssel együtt jár az áremelés is – osztotta meg velünk Nagy Sándor, s hozzátette: bár tojást és tejet nem, csirkét gyakran vásárol.

–Tejet főleg esténként iszom, napközben csak a kávét bolondítom meg vele, de csirkét rendszeresen eszem sütve, főzve, rántva – mondta el kérdésünkre Hadi Miklós.

A Kántorjánosiban élő Cosma Patrícia szereti a csirkét és a tojást, utóbbit gyakran háztól szerzik be.

KM-CsA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában