Görög katolikusok pászkaszentelése Kisvárdán

Görög katolikusok pászkaszentelése Kisvárdán
© Fotó: Vincze Péter
Kisvárda – A hit egybetartja a keresztényeket, ugyanúgy megtart, fenntart, főleg az a gondolat, hogy Krisztus a mi pászkánk, a mi átmenetünk a halálból az életbe, a rosszból a jóba, ez az, ami életben tart bennünket.

Húsvét vasárnapján 2017. április 16–án délelőtt a feltámadási szent liturgia után, mint sokfelé az országban Kisvárdán is a görög katolikus szent liturgiákat követően pászkaszentelést tartottak. Húsvét ünnepének – Krisztus feltámadásának – kiemelt liturgikus eseménye a pászkaszentelés, ami immár több száz éves múltra tekint vissza.

Ez a hagyomány s az ünnep elengedhetetlen része. Mind az országban számos helyen, úgy Kisvárdán is Húsvét vasárnap délelőtt a görög katolikus, de a római katolikus hívek közül sokan kis kosarakkal a kezükben siettek, egy kicsit hűvös, szeles, szemerkélő vasárnap délelőtt templomaikba. A díszes kendőkkel letakart kis kosarakban, pászkakalácsot, sonkát, tojást, kolbászt, sárgatúrót és egyéb más ételét tartalmaztak. A hívek által hozott ételt, italt a szertartást végző pap megtömjénezte, szenteltvízzel meghintette, hálaadó imádság kíséretében megáldotta. A pászkaszentelés szűkebb értelemben nem más, mint a húsvéti kalácsok és egyéb eledelek megáldása ünnepélyes keretek között.

A görög katolikus templomban a Szent Liturgiát, Pindzsu István káplán végezte, aki a misét követően a templom előtt áldotta és szentelte meg a kosarak tartalmát, az üvegekben és a butéliákban lévő borokat.

A hagyomány szerint a pászka morzsáit, de még a tojáshéját sem szabad a szemétbe dobni, hanem el kell égetni, vagy a földbe kell „vetni”.

A szent liturgia és a pászkaszentelést követően a gyerekek a templom mellett lévő bölcsőde udvarán keresték meg az elrejtett húsvéti tojásokat.

– Vincze Péter –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés