Guccifer legújabb dokumentumai szerint elcsalták a demokrata előválasztást

Cleveland – A Guccifer néven ismertté vált, romániai számítógépes hacker kedden nyilvánosságra hozott dokumentumai arról tanúskodnak, hogy a demokraták előválasztási folyamatát elcsalták, mert Hillary Clinton már a kampány előtt elrendezett mindent.

A magát Guccifernek nevező, 44 éves romániai hacker újabb dokumentumai a Demokrata Párt Országos Bizottságának szerveréről származnak, és Guccifer a The Hill című, a kongresszus ügyeivel foglalkozó lapnak küldte el őket.

A dokumentumokból az derül ki, hogy Hillary Clinton már jóval az elnökjelöltsége 2015-ös bejelentése előtt megállapodott tanácsadóival és kampányának finanszírozóival arról, hogy ő lesz a demokraták elnökjelöltje. Guccifer erről szóló feljegyzéseket tett közzé. A The Hill John Podestának, a Clinton-kampány jelenlegi főnökének, Dennis Chengnek, az adománygyűjtő akciók szakemberének és Robby Mook kampánymenedzsernek küldött elektronikus levelekről ír. Ezeket az e-maileket Hillary Clinton írta.

A kiszivárogtatott dokumetnumok ismét megerősítik Bernie Sanders vermonti szenátor – Clinton pártbeli vetélytársa – híveinek azon meggyőződését, hogy az előválasztási folyamatot elcsalták, nem volt igazi verseny és választás, a folyamat inkább Clinton “megkoronázásáról” szólt.

A dokumentumok jó része azt a korábban napvilágot látott információt is megerősíteni látszik, hogy a fősodorhoz tartozó média aalkalmazkodik a demokrata párt stratégiájához, és híven közli a Clinton-kampány azon történeteit, amelyek segítik Hillary Clintont, sőt, levélben egyeztetnek a Clinton-kampánnyal egyes témákról. Guccifer The Daily Beast című orgánumtól idéz konkrét példákat. A The Hillnek átküldött dokumentumok arról is tanúskodnak, hogy egyes demokraták milyen reszketve fogadták az iráni atomprogramról megkötött megállapodást, felsorolják, hogy kik azok a demokrata párti politikusok, akik igyekeztek megfúrni az atomalkut. Más dokumentumok azt részletezik, hogy Hollywood hírességei, például Steven Spielberg filmrendező vagy Tom Hanks színész, hogyan támogatták anyagilag is a Clinton-kampányt.

Guccifer, polgári nevén Marcel Lazar Lehel egyébként egy amerikai börtönben ül, előzetes letartóztatásban van. Romániában már elítélték jogosulatlan adatszerzés miatt. Hét év börtönt kapott, majd kiadták az Egyesült Államoknak, ahol beismerte bűnösségét védett számítógéphez való jogosulatlan hozzáférésben és személyazonossággal való visszaélésben, és jelenleg az ítélethozatalra vár.

– MTI –








hirdetés