Érpataki modell
A helyi iskola aulájában alig maradt szabad hely annyi volt az érdeklődő, hogy sikerült Érpatakon elérni, hogy szinte megszűnjön a bűnözés. A „Hálószövők a Biztonságért” elnevezésű rendőrségi projekt keretében Fekésházi Szabolcs rendőrőrnagy a Nyíregyházi RK Újfehértói őrsének parancsnoka igen részletes, példákkal kiegészített magyarázattal tartott előadást, amiből az érdeklődők megtudhatták, hogy minden bűncselekmény ütköztethető a törvény valamelyik pontjába, amik közül igen sokat a törvény szabálysértési elzárással szankcionálhat, jelentős vissztartó erőt gyakorolva a korábban bűnözésből élőkre.
Az illegális árusítás, az engedély nélküli fakitermelés, a túlrakott jármű a becsapott vevő mind olyan terület, ami mellett rendőr nem mehet el intézkedés nélkül. Az igaz, hogy a sok intézkedést igénylő tevékenység sok túlórát, és benzint jelent kiadási oldalon, azonban az eredmény olyan, hogy az őrs tevékenysége egyes kapitányságok tevékenységéhez mérhető. Az előadást Bakti Péter a helyi külterületi mezőőrség tagja egészítette ki, aki elmondta első lépésként fel kell térképezni a területek tulajdonosait, meghagyni nekik az értesítés módját, azután a tulajdonnal nem rendelkezőket igazoltatva ellenőrizve nyomon követni, és ha érzik az érintettek a figyelő szemeket, hamarosan odébb állnak, mert megértik, nincs módjuk onnan aratni, ahol ők nem vetettek.
Végezetül a házigazda Orosz Mihály Zoltán polgármester beszélt a vendégeknek arról, hogy nagyon fontos induló pont volt a javulásban az Újfehértói őrs és az Érpataki KMB kapcsolata, a rendőrség és az önkormányzat kapcsolata.
- Pusztai Sándor -