Gyanúsítottként hallgatták ki a zebrán gázoló békéscsabai mentőst

Illusztráció
Illusztráció
Gyula – Gyanúsítottként hallgatták ki azt a mentőautó-sofőrt, aki a zebrán elgázolt egy 16 éves lányt tavaly novemberben Békéscsabán – tájékoztatta a Békés Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a negyvenéves békéscsabai férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt hallgatták ki.

A mentős tavaly november 22-én 7 órakor kezdte meg szolgálatát. A délután fél háromkor érkezett riasztás helyszínére kivonulva a sofőr megkülönböztető hang- és fényjelzéssel közlekedett Békéscsaba belterületén.

A 16 éves lány az egyik jelzőlámpás gyalogos-átkelőhelyen – miután a lámpa zöldre váltott – a kerékpárján ülve kezdte meg az átkelést. A mentőautó óránkénti 88-89 kilométeres sebességgel haladva elütötte a zebra mellett mintegy egy méter távolságra közlekedő lányt, aki olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy este a kórházban meghalt. Sajtóinformációk szerint a lány fülhallgatóval zenét hallgatott, így nem hallotta a mentő jelzését.

A mentősofőr a közlemény szerint megszegte a KRESZ szabályait, ugyanis nem győződött meg arról, hogy a gyalogos-átkelőhelyen megadják-e neki az elsőbbséget.

Ha a mentőautó 58-60 kilométer/órás sebességgel haladt volna, intenzív fékezéssel elkerülhető lett volna a baleset – írták.

– MTI –








hirdetés