Gyanútlan nyaralók

Gyanútlan nyaralók
Eddigi életem során összességében meglehetősen kevés helyre jutottam el nyaralóként külföldre, s ebből is leginkább családos emberként adatott meg, hogy nyakamba vegyem a világot, s átlépve az országhatárt, magam mögött hagyjam a dolgos és szürke hétköznapokat. Matyasovszki József jegyzete.

Ám nem emlékszem, hogy bárhová is aggodalommal a lelkemben, netán rettegve kellett volna elutaznom. Azt persze nem állítom, hogy némi izgalom, egészséges szorongás ne lett volna bennem, amikor először léptem egy idegen ország földjére, de ha már ráléptem, a szeretteimmel együtt szinte feloldódtunk abban, ami ámulattal töltött el, s felüdülést jelentett mindannyiunk számára.

Egyszer fordult elő csupán, mégpedig Horvátország Rab szigetén, hogy inzultus ért. Parkírozó helyet keresve beálltam egy elhagyatottnak tűnő tisztásra, látva, hogy más magyar rendszámú gépkocsik is várakoznak ott. Ám néhány perc múlva odapattan egy nem túl bizalomkeltő horvát, s az autóm ajtaját rángatva – állati arckifejezéssel – szabályosan elűzött bennünket. A gyermekeim csaknem sokkot kaptak, engem pedig majd szétvetett a düh, de jobbnak láttam más hely után nézni. Később aztán bementem az egyik rendőrőrsre, hogy panaszt tegyek, de a nyelvi akadályok miatt képtelen voltam előadni a sérelmeimet. Csaknem megkeseredett az a nyaralás az eset miatt, pedig hol volt az a terrorveszélyhez képest. Ma már hálát adok azért, hogy még csak hasonlót sem kellett átélnünk, tudva, hogy az ilyen borzalmaknak még a túlélői is egy életen át hordozzák a lelkükben a traumát, az ép ésszel feldolgozhatatlan szörnyűséget.

Matyasovszki József








hirdetés