Gyermeknapi mulatság Berkeszen

Gyermeknapi mulatság Berkeszen
© Fotó: Pusztai Sándor
Berkesz – Benépesült a nemrég felújított kastély és környéke szombaton, amikor az ország minden tájáról érkezett gyermekeket és kísérőiket fogadták a gyermeknapi rendezvényekre.

Az önkormányzat, a gyermekek által elkészített pörkölthöz a levágott disznót adta ajándékba, az üdítőt az otthon egykori lakója állta, támogatók között ott volt a TKKI, a Baptista Szeretetszolgálat, valamint a Megyei Közgyűlés.

A demecseri Citrom Band fúvósainak pattogó zenéje után a kicsiket Illés Ilcsy vezényelte tornára. Az üdvözlő beszédek sorában Seszták Oszkár, Szidor Attila, Petróczi Ferenc, és Cserés Attila mondta el, melyik szervezet miért érezte fontosnak ezt a napot. A vendégek közül talán a pécsiek érkeztek legmesszebbről, de az 570 egykori és mai gondozott között ott volt Lendvai Sándor, aki például a fővárosból vonattal érkezett Nyíregyházáig, vele utazott a kerékpárja, amivel a megyeszékhelytől tekert Berkeszig.

A kísérőkkel, és szülőkkel együtt nagyjából 700-an élvezték a gazdag műsort, amiben a helyi iskola tanulói énekeltek, volt Mediball és harcművészeti bemutató, a nagyhalásziak tánccal kedveskedtek, tapsot kaptak a tiszaszalkaiak, gyermekekkel együtt zenélt a Dongó együttes, aki akart ingyen mehetett a kisvonattal városnézésre. Minden gyermek, aki részt vett az erre a napra készített rajzok megalkotásában, emléklapot vehetett át. A rajzokat különteremben lehetett egész nap megtekinteni. Bizonyos, hogy a rendezvény minden gyermek számára felejthetetlen emlék marad, és talán egy hagyományt sikerült ezen a szombaton megteremteni.

Címkék: , ,







hirdetés