tekerj otthonról hazáig

2019.06.04. 12:04

A nemzeti összetartozás jegyében kerekezhetünk augusztusban

A Kárpát-medencei kerékpáros emléktúra hetvenhat települést érint majd.

Forrás: Shutterstock

„Tekerj otthonról hazáig!” elnevezéssel Kárpát-medencei kerékpáros emléktúrát szervez a Pesti Fiatalokért Egyesület, hogy ezzel erősítsék a nemzeti összetartozást.

Kozma Dávid a szervezet képviseletében a rendezvényt bejelentve kedden, budapesti sajtótájékoztatón elmondta: nagyon fontos, hogy a nemzeti összetartozás tettekben is kifejezésre jusson, hogy a magyar fiatalok – éljenek Magyarország határain belül vagy kívül – aktívan részt vegyenek a közösségformálásban, a nemzet erősítésében.

A fiatalok felelőssége, hogy a nemzeti összetartozás unokáink számára is a mindennapok része legyen – tette hozzá.

Mint mondta, a közösségek a nemzet tartópillérei, a közös élmények alapozzák meg az összetartozás érzését, az egymás iránti tiszteletet, ezért szervezik meg a kerékpáros túrát.

Négy helyszínről összesen 76 település érintésével haladnak a kerékpárosok Budapest felé, ahová egyszerre érkeznek meg augusztus 20-án. Az egyik útvonal Dunaszerdahelyről (187 kilométer), a másik Nagyváradról (389 kilométer), a harmadik Szabadkáról (274 kilométer), a negyedik pedig Beregszászról (424 kilométer) indul, és a kerékpárosok augusztus 20-án a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében találkoznak.

A rendezvényre az otthonrolhaza.hu weboldalon lehet regisztrálni, augusztusban pedig mobiltelefonos applikáció is indul, hogy a résztvevők nyomon követhessék, merre halad a többi boly.

Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, nagyon örülnek annak, hogy az intézmény a magyar ifjúság számára ma is olyan ikonikus helyszín a városon belül, hogy a rendezvény befutójának választották.

A rendezvény nagykövete Erdei Zsolt világbajnok ökölvívó és Miklós Edit olimpiai 7. helyezett alpesi síző, mindketten az összetartozás fontosságát hangsúlyozták és csatlakozásra buzdítottak.

A sajtótájékoztatón a túrához csatlakozó Kárpát-medencei ifjúsági szervezetek is a rendezvényhez csatlakozás fontosságáról beszéltek.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!