Győzelem, után jégfürdő Marci jutalma

Marci Jégfürdővel regenerált
Marci Jégfürdővel regenerált - © Fotó: magánarchívum
Nyíregyháza, Cincinatti – Fucsovics Márton a harmincöt esztendős spanyol Guillermo Garcia-Lopez ellen folytatja Cincinattiban.

Kezdjük a végével! Fucsovics Márton (48. a világranglistán) több mint két és félórás meccsen 2:1-re nyeret Cincinattiban a lengyel Hubert Hurkacz (114) az ATP 1000-es keménypályás tornán. Februárban ugyanez az eredmény született a a meccsükön, akkor is a lengyel nyerte az első szettet, ám Marci fordított. Akkor az első játékrész ért véget rövidítéssel, most a harmadik.

Cincinattiban Hurkacz kezdte az első szettet, mindketten hozták az adogatásukat, mígnem Marci az utolsót elvesztettet, így alakult ki a 6:4 a lengyel javára.

A második játszmát egyből brékkel indított Marci, majd 5:3 után újfent elnyeret ellenfele adogatását és 6:3-al egyenlített. Jöhetett a döntő szett, amely egy ra tizenhárom percig tartott. Marci 2:2 után elvesztette adogatását de utána azonnal elvette a lengyelét, így jutottak 6:5-ig, ám HUrkacz egyenlíteni tudott, pedig két meccslabdája is volt Fucsovicsnak.

Jöhetett a rövidítés amiben a lengyel már 5:2-re is vezetett. Aztán felpörgött Marci és 4:5 tán kétszer is brékelt, így meccslabdához jutott. Ezt még elhibázta, ám a következőt már nem és végül 8:6-al behúzta a meccset.

– Ahhoz, hogy a döntő szett rövidítését megnyerd 2:5-ről fejben erősnek kell lenni és persze egy kis szerencse sem árt! Nekem most sikerült Hurkacz ellen és 4:6, 6:3, 7:6-ra győztem Cincinnatiban. Ilyenkor a doppingvizsgálat sem teher… Ahhoz, hogy szerdára regenerálódjak és frissen menjek pályára Guillermo Garcia-Lopez ellen, kell a jégfürdő… – tette közé közösségi oldalán a nyíregyházi teniszező.

Szerdán ismét lapzárta után lépett pályára, és nem az osztrák Dominik Thiem (8.), hanem a harmincöt esztendős spanyol Guillermo Garcia-Lopez (71.) ellen.








hirdetés