Nyíregyháza hírei

2012.12.11. 10:05

Ételadomány: két héten át napi kétezer adag

Nyíregyháza - A legfontosabb elvárás, hogy az étel jó minőségű, változatos és tisztességes adag legyen.

Nyíregyháza - A legfontosabb elvárás, hogy az étel jó minőségű, változatos és tisztességes adag legyen.A megyeszékhely három helyszínén 14 napon át, napi 2000, összesen 28 ezer adag meleg ételt osztanak ki a rászorulóknak. A Bige Holding Csoport kezdeményezése nem új, hiszen évek óta segítik így a hátrányos helyzetű embereket a Start Kft. közreműködésével.– Az országban, nemcsak Nyíregyházán, hanem Szolnokon, Várpalotán, Veszprémben, Pápán és most már Budapesten is 60 ezer adag ételt juttatunk el az ünnepek környékén a nehéz körülmények között élőknek – mondta Bige László, a Bige Holding tulajdonosa és kérdésünkre hozzátette: mintegy 50 millió forintot szánnak erre a karitatív célra, mely csupán egyike a jótékonysági tevékenységüknek. – Annak érdekében, hogy valóban oda jusson a segítség ahol a legnagyobb szükség van rá 14 szervezetet, egyesületet kértünk fel arra, hogy az idén már 5. alkalommal megszervezett akciónkban részt vegyenek, hiszen ők tudják, hol van a legnagyobb szükség a segítségre.

– Partnerünktől, a Start Kft.-től és annak vezérigazgatójától csupán annyit kértem, hogy jó minőségű alapanyagból olyan adag étel jusson ezalatt a két hét alatt az emberekhez, amitől valóban jól laknak – folyatta Bige László. A nyíregyházi 14 napos akció költsége több mint 20 millió forint. Bige László hangsúlyozta azt is: kezdeményezésükkel szeretnék más cégek, vállalatok figyelmét is felhívni arra, hogy a nagyrészt önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került embereket segíteni, támogatni kell. A jótékony menüben megtalálható a töltött, a toros- és a székelykáposzta, a babgulyás, a korhelyleves, a sült csirkecomb, valamint a disznótoros éppúgy, mint az szeretet ünnepének elmaradhatatlan süteménye, a diós és a mákos bejgli.

Három helyen készül az étel

Arra vállalkoztunk, hogy 14 nap alatt három egységünkben – a Nyíregyházi Főiskolán, az Otthon és a Bujtosi Bujdosó Étteremben – elkészítjük, és Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének koordinálásával kiosztjuk a 28 ezer adag ételt – mondta a részletekről Balogh Zoltán, a Start Kft. vezérigazgatója. – Cégünk dolgozói közül csaknem nyolcvanan ajánlották fel, hogy önként, társadalmi munkában megfőzik az egytálételt – szólt a munkatársai elhivatottságáról is a vezérigazgató s bemutatta azokat a különböző színű, dátummal, sorszámmal ellátott napi jegyeket, amelyekkel átvehető majd az ebéd. Kiderült: az akcióban résztvevő szervezetek napi 100-300 ételjegyet kapnak, s ezt oszthatják ki az érintettek között, kiemelt figyelmet fordítva arra, hogy ne legyenek átfedések. Amennyiben egy-egy szervezetnek a teljes család a tagja, akkor mindenki, a szülők és a gyerekek is jogosultak az adományra. Az ételosztás december 18-ától december 31-ig minden nap 11.30-tól 13.30-ig tart. Az étel helyben elfogyasztható, saját ételes vagy műanyag dobozban elvihető, valamint az egyesületek a kifőzött ételt egyszerre elvihetik és maguk oszthatják ki.

Nagyon nagy segítség

Ez utóbbi megoldást választotta a Periféria Egyesület is. A hajléktalanellátással foglalkozó civil szervezet napi 100 adag ebédet juttathat el az otthon nélkül maradtaknak. – A kollégáink egyszerre hozzák el az összes ételt és adják át a 30-40 utcai hajléktalannak, valamint azoknak, akik már a hajléktalanság közelében vannak, jövedelmük nincs, szívességi befogadottak – mondta Somogyiné Katona Anikó, az egyesület szakmai vezetője, aki megemlítette: a hideg időben kiemelt fontosságú, hogy naponta egyszer meleg ételt kapjanak a rászorulók.

Az ÉFOÉSZ megyei egyesülete is száz adag ételadományt tud ily módon a tagjainak eljuttatni az év utolsó két hetében.

– Az egyesületünk tagjai nagyon jó fogadták és örültek a felajánlásnak. Legtöbben értelmi fogyatékos gyermeket nevelnek, ápolási díjat kapnak, ezért minden segítség sokat számít – mondta dr. Szabó Béláné, az egyesület elnöke. – Figyeltünk arra is, hogy a családok a közelükben lévő étteremben vehessék át az ételt, s minden bizonnyal akárcsak tavaly, idén is hazaviszik majd a bőséges adag, finom ebédet.

Szervezetek, egyesületek

Periféria Egyesület, Oltalom Szeretetszolgálat, Human-Net Alapítvány,Halmozottan Sérültek és Szüleiknek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete, Gondozási Központ,Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete,ÉFOÉSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete,SINOSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete,Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete,Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete,Nagycsaládosok Országos Egyesülete Nyíregyházi Csoportja,Nyírségi Látássérültek Egyesülete,Pszichotikus Betegségben Szenvedők Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Érdekvédelmi Egyesülete,Debrecen-Nyíregyháza Egyházmegyei Karitász

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!