2012.02.7 12:51; Frissítve: 2012.02.7 12:51


Gyűjtés Pap Zsoltnak és Molnár Arielnek

Két korábban súlyos sérülést szenvedett salakmotor versenyzőnek számára szerveztek gyűjtést.

A Salakmotorsport Magyarországon Alapítvány felhívást tett közzé, amelyben versenyzés közben maradandó sérülést szenvedett sportolók megsegítésére indított gyűjtést. A szervezet felajánlásokat vár Pap Zsolt és Molnár Ariel számára, hogy a sérülésük által kialakult körülményeiken segíteni tudjon.

Sérülések

Kettőjük közül a Miskolcon élő Pap Zsolt, a Borsod Volán SE versenyzőjeként, 19 éves korában, 1985. július 7-én egy Béke Barátság Kupa versenyen, Nyíregyházán szenvedett súlyos balesetet. A bukás következtében eltört a nyaki 4-es és 5-ös csigolyája, illetve ennek csontdarabjai befúródtak a gerincvelőjébe, melynek következtében a helyszínen mind a négy végtagjára lebénult. 22 évvel később, 2007-ben életmentő műtéten esett át, ekkor mindkét lábát amputálni kellett.

Molnár Ariel 2007. május 1-jén Debrecenben bukott hatalmasat. Az alig 30 éves versenyző olyan szerencsétlenül járt, hogy a 11-es és 12-es csigolyája összeroppant és csontdarabok fúródtak a gerinccsatornájába és kerekesszékbe kényszerült.

Támogatás

A Salakmotorsport Magyarországon Alapítvány eredetileg február 5-ig várta a felajánlásokat a 10403428-00000116-00000004-es bankszámlaszámra, de annak hatására, hogy a Magyar Rádió MR6 Rádió munkatársa, Gajdos Imre interjút készített Pap Zsolttal (ami a http://www.hangtar.radio.hu/mr6miskolc#!#2012-02-03 linken, az ,,Itthon vagyunk” műsoron belül a 15:33 és 15:45 között hallgatható meg), a gyűjtést további 5 nappal meghosszabbította.

A szervezet az összegyűlt felajánlásokat a két egykori salakmotoros között egyenlő részben osztja szét, amelynek eredményéről a kezdeményezés határidejének lejárta után adnak tájékoztatást, és a felajánlók névsorát is közre adják (amennyiben bármelyik felajánló inkognitóban szeretne maradni, kérik, hogy azt az alapítvány e-mail címére, info@salakmotorsportma.hu szíveskedjen jelezni).


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
Táblabírósági elfogultság okán zárható ki négy törvényszék az egyetemi vesztegetési ügy tárgyalásából
Pécs, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Pécsi Ítélőtábla elfogultsága a fő oka annak, hogy a Pécsi [...] tovább »
Jegyellenőrt és két közterület-felügyelőt bántalmaztak a fővárosban
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Hivatalos személy elleni erőszak miatt eljárás indult egy férfi ellen, aki [...] tovább »
“Idomított” baktériumokkal a kórházi fertőzések ellen
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Semmelweis Egyetem (SE) Orvosi Mikrobiológiai Intézete kutatóinak [...] tovább »
Az Ab elutasította a Szabadság és Reform Intézet beadványát
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Az Alkotmánybíróság (Ab) kedden formai és tartalmi okokból elutasította [...] tovább »
Női jogvédő szervezetek: az abortusztabletta biztonságos, erről nincs szakmai vita
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Női jogvédő szervezetek szerint az abortusztablettáról nincs szakmai vita, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés