Élelmiszerbiztonság

2020.06.30. 09:58

Csemegeuborkákat tesztelt a Nébih, mutatjuk az eredményt (videó)

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszerbiztonsági szempontból mindent rendben talált 32 csemegeuborka termék tesztjén, ugyanakkor 21 terméknél hatósági eljárást indított szabálytalanságok miatt.

Forrás: Shutterstock

A hivatal keddi közleményében kiemelték,

élelmiszerbiztonsági szempontból megnyugtató, hogy a vizsgálatok egy termék esetében sem mutattak ki határértéket meghaladó növényvédőszer-maradékot, sőt a mustármag allergénvizsgálat során is mindent rendben találtak a szakemberek.

A vizsgálatok során egyebek közt kiderült, hogy két terméknél a töltőtömeg kevesebb a csomagoláson feltüntetettnél, egy termék a termékkategóriában nem megengedett édesítőszerrel, egy másik pedig a jelölése szerint tartósítószerrel készült, holott a csemegeuborkák előállításánál egyáltalán nem lehet tartósítószert használni. Egy termék pedig a rajta feltüntetett 6-9 centiméteres uborkaméretnél nagyobb uborkákat is tartalmazott.

A Nébih közölte,

a tesztelést követően csaknem 900 ezer forint bírságot szabtak ki, ennek megfizetésén túl a hibák javítására intézkedési tervet kellett benyújtaniuk az érintett élelmiszer-vállalkozóknak.

https://www.youtube.com/watch?time_continue=90&v=NnKv1OhmGcc&feature=emb_logo

A témával kapcsolatos további információk és a részletes vizsgálati eredmények elérhetők a Nébih Szupermenta termékteszt oldalán közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!