Gyulajnak kell a gól, míg a Csenger jól termel

Gyulajnak kell a gól, míg a Csenger  jól termel
© Illusztráció: KM-archív
Csenger, Nyírgyulaj – Két idegenbeli túra után hétfőn, 19.30-kor hazai pályán (ami ugyebár a nyírbátori sportcsarnok…) lép színre a Nyírgyulaj élvonalbeli futsalcsapata.

Az ellenfél a harmadik helyen tanyázó Dunaferr lesz, vagyis borítékolhatóan kemény feladat vár a nyírségi együttesre. Annál is inkább, mert a négy bajnoki mérkőzésen szerzett öt gól ebben a sportágban meglehetősen „vékony” teljesítmény, márpedig a hetedik pozíciót elfoglaló Lovas-legénység ennyi találatnál tart… Ebből hármat mindjárt a nyitányon, a Haladás otthonában megnyert összecsapáson rámolt be. Egyértelmű tehát, hogy az egyébiránt jó képességű játékosokat bevető gyulajiaknak milyen téren szükséges javulniuk az eredményes szereplés érdekében.

A csengerieknek egyáltalán nincs ilyen gondjuk, nagyüzemben termelik a gólokat. Olyannyira, hogy három eddigi meccsükön tizenötször mattolták az aktuális riválist. Cseppet sem mellesleg, a Szilágyi-brigád még csak pontot sem vesztett az őszi idényben, a táblázat tetején trónolva fogadja hétfőn (kezdés. 19 óra) a középmezőnybe süllyedt Berettyóújfalu II különítményét. A szatmáriakat egyébként sem kell félteni saját katlanukban, ahol közismerten rendkívül acélos teljesítményre képesek.

KM-KT

Címkék: , ,


0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés