Gyurcsány a megtakarításokról – 30 százalékos gázáremelés

Augusztusban átlagosan 30 százalékkal emelkedik a gáz fogyasztói ára, a villamos energiánál pedig 10-14 százalékos drágulás várható. Szeptemberben emelnék a 15 százalékos áfakulcsot 20 százalékra, októberben pedig a jelenleg 15 százalékos evát 25 százalékra. A kormányfő beszéde az OÉT ülésén [.pdf – 87KB]
Az Új Egyensúly programja [.pdf – 174KB]

Novemberre is jutna a bevételnövelésből: nem szűnne meg a mai 1950 forintos tételes egészségügyi hozzájárulás – jelentette be a miniszterelnök szombaton az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) ülésén.

Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy idén az állam működési költségein összesen 170 milliárdot spórol a kormány. Ennek nagy része elbocsátásokból adódik majd: a kormány több mint tízezer embertől válik meg a kormányzati intézményeknél.

A közteherviselés területén a kabinet többek között növeli a vagyonosodási vizsgálatok számát, kedvezményekkel ösztönzi a külföldi vagyonok hazahozatalát és bevezeti a szolidaritási adót és az értékalapú ingatlanadót is.

A kormányfő szerint az állam kiadásainak csökkentésével, a közteherviselésben részt vevők számának növelésével és az általános adószintek növelésével 350 milliárd forinttal csökkenthető a költségvetés idei hiánya.

Elemzők szerint a bevételnövelés győzött a kiadáscsökkentéssel szemben

Chikán Attila szerint a kormányfő által bejelentett megszorító intézkedéseken kívül lehetett volna más alternatívákat is találni a gazdasági helyzet javítására. Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője viszont amondó: a jelenlegi helyzetben a kormány nem tehetett mást – igaz, a lakosságra szerinte is szembetűnően nagy terheket hárítottak.

Az Orbán kormány egykori gazdasági minisztere szerint a csomag egyes elemei nem olyan jelentősek, hogy a költségvetés helyzetét jelentős mértékben befolyásolnák, politikailag pedig a remélt haszon nincs arányban a várható népszerűségvesztéssel. “Úgy látom, hogy a bejelentett intézkedésekkel a kabinet nem a kiadások csökkentésére, hanem inkább a bevételek növelésére helyezi a hangsúlyt – mondta. Úgy véli, ez azért furcsa, mert korábban sok közgazdász, köztük a kormányoldalról is jó néhányan azt hangoztatták, hogy az igazán jelentős egyensúly-javító intézkedések a kiadások csökkentésétől várhatók. Chikán szerint azokon a területeken kellene szűkebbre fogni az állami nadrágszíjat, amelyek olyan nagy rendszereket érintenek, mint az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjrendszer vagy az állami kiadások közül az autópályák finanszírozása. Ugyanakkor az energia-áremeléséről úgy vélekedett, hogy az korántsem meglepő, mivel az energiaárak nálunk az átlagosnál lényegesen alacsonyabbak.

Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője is a megszorító intézkedéscsomag bevételnövelő jellegét emelte ki, hangoztatva: a költségvetés jelenlegi helyzetében nemigen mutatkozott más alternatíva. “Rövid ideje volt a kormánynak arra , hogy egy hosszú távra szóló fiskális konszolidációs csomagot állítson össze, ezért a legegyszerűbb utat, az adóemelést választotta – mondta. – Ezen belül is főleg azok vállára tette a legtöbb terhet, akik már eddig is fizettek adót. Ők ezután majd még többet fognak fizetni.” Török Zoltán szerint a bejelentett intézkedéseken világosan látszik a szocialista többségű kormánynak az az ideológiai törekvése, hogy elsősorban a magasabb jövedelműek, illetve a a közterhek nagyobb mértékű befizetése alól kibúvók finanszírozzák a költségvetés többletbevételeit. “Tulajdonképpen nem történt más, mint a társadalmi igazságosság és a szolidaritás szlogenjeit átültették a gazdaságpolitkába – jelentette ki. Szerinte ez egy erőszakos és kikényszerített szolidaritásvállalás, amelyben a lakosságra hárul a legnagyobb teher, miközben az állami kiadáscsökkentés üteme nem teljesen kielégítő.

A Raiffeisen Bank vezető elemzője úgy véli, a korrekciók ellenére az idei év makrogazdasági adatai még katasztrofálisak lesznek, hiszen az államháztartás hiánya a kiigazítások mellett is eléri majd a GDP 8 százalékát. A megszorító csomag igazi hatása szerinte jövőre mutatkozik majd meg. “Akkor lesz a most főzött puding igazi próbája – mondta. – Amennyiben a jelenlegi intézkedések meghozzák a várt eredményt, a kedvező hatások 2008-ban már érzékelhetők lesznek.”








hirdetés