Gyurcsány feszes költségvetést ígér

Költségvetési szempontból feszes és szigorú éveket ígért a miniszterelnök hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólásában.

Gyurcsány Ferenc beszéde alatt a Fidesz és a KDNP képviselői közül csak Navracsics Tibor és Semjén Zsolt frakcióvezetők maradtak a helyükön, a többiek a folyosón várakoztak.

A kormányfő beszédében megígérte, hogy október 31-ig benyújtják a költségvetést a parlamentnek. A kabinet szerdán tárgyalja először a tervezetet, majd megkezdi az érdekegyeztetést is.

Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy a büdzsében a következő 2-3 év költségvetési folyamatai is látszanak majd, ez azonban nem azt jelenti, hogy a kormány áttérne a két- vagy hároméves költségvetésre. A kormányfő szerint ez azért fontos, hogy az emberek tudják mi vár rájuk a következő években. A kormányfő elmondta, hogy terveik szerint jövőre 6,8 2008-ban pedig 4,3 százalék lesz az államháztartási hiány.

Gyurcsány kiemelte, hogy a költségvetés megtárgyalásán kívül ősszel az egészségügyi reform lesz a legfontosabb feladata az Országgyűlésnek. A kormányfő hozzátette, hogy jövőre sem lesz több közpénz az ágazatban mint idén, ezért van mindenképpen szükség az átalakítások megkezdésére.

Gyurcsány Ferenc szerint a biztosítás alapú egészségügy adhat kiszámítható viszonyokat az ágazatban, de ehhez mindenkinek biztosítottnak kell lennie. Ez az elsődleges cél – tette hozzá a miniszterelnök.

Pártreakciók Gyurcsány Ferenc napirend előtti felszólalására


Gyurcsány két és fél
év türelmi időt kért az MSZP-től
A kormányfő a 2009-es Európa Parlamenti (EP) választásokig kért haladékot
az MSZP frakciójától a reformok és a kiigazítás érdemi beindulásához.
Ha azonban ezek után a kormánypártok elvesztik az EP-választásokat, akkor
“ha akartok elküldhettek” – fogalmazott Gyurcsány a szocialista képviselőcsoport
október 3-i ülésén – erősítette meg az MSZP szóvivője.
Nyakó István elmondta, hogy a miniszterelnök szerint legközelebb a 2009-es
EP választás lesz azaz esemény, ahol le lehet mérni a kormány tevékenységét,
a reformoknak és az egyensúlyteremtésnek a társadalmi hatásait. Gyurcsány
szerint addig kell visszaszerezni az emberek támogatását és amennyiben
ez nem valósul meg, akkor a kormánypártok akár le is mondathatják.
A közszolgálati televízió reggeli műsorában Juhász Ferenc az MSZP ügyvezető
alelnöke beszélt arról először, hogy az október 6-i bizalmi szavazás előtt
Gyurcsány Ferenc türelmet kért a szocialista képviselőktől az EP választásokig.

A Fidesz és a KDNP szerint Gyurcsány Ferenc nem mondott új dolgot hétfői parlamenti felszólalásában. Az MDF részben egyetért a kormány egészségügyi reformterveivel, de elhamarkodottnak tarja a kormány gyógyszerforgalmazással kapcsolatos javaslatait. A kormánypártok ugyanakkor a reformok mellett érveltek.

Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője szerint Gyurcsány Ferenc beszéde egy “hangkonzervhez” hasonlító, amelyet már nagyon sokszor hallottak és amely mögött nincsenek tettek. Az ellenzéki politikus szerint a kormánynak három fő feladat van: a költségvetés, az államigazgatás és a közszolgálatok bizotsításának stabilitása. A Fidesz frakcióvezetője emlékeztette a kormányfőt a Fidesz korábbi javaslatára, amely egy költségvetési bizottság felállítását javasolta.

Semjén Zsolt (KDNP) parlamenti felszólalásában ugyancsak az új elemeket hiányolta Gyurcsány Ferenc beszédéből. A KDNP frakcióvezetője szerint, a miniszterelnöki expozénál az is érdekesebb lett volna, ha Gyurcsány Ferenc “ifjúkori verseiből” olvasott volna fel részleteket. Az ellenzéki politikus szerint a Gyurcsány Ferenc által ígért kiszámíthatóságot egyebek mellett a kormány adópolitikája is megkérdezi, hiszen korábban törvényben rögzítették a közterhek csökkentését, ezt mégsem tették meg.

Az MDF frakcióvezető- helyettese szerint az államháztartás valamint a kialakult politkai légkörért is a miniszterelnök tehető felelőssé. Csáky András szerint pártja támogatni tudja az egészségügy biztosításalapúvá tételét, elhamarkodottnak tartják ugyanakkor a gyógyszerforgalmazással kapcsolatos javaslatot.

Kuncze Gábor (SZDSZ) szerint a következő egy, két, talán három évben nagy erőfeszítéseket kell majd tenni a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében és azt később fenn is kell tartani. Kuncze szerint erről szól a feszesebb és szigorú költségvetés.

Katona Béla szocialista frakcióvezetőhelyettes hangsúlyozta: amit a kormány tervez azok nem különösebben nagy reformok, hanem visszatérés a normális kérékvágásba.

A miniszterelnök viszontválasza után a Fidesz és a KDNP képviselői elfoglalták helyüket az ülésteremben.








hirdetés