Gyürkés Viktória túlteljesítette saját elvárásait

Budapest – Gyürkés Viktória előzetesen a legjobb hatban szeretett volna végezni a Tajpejben rendezett Universiadén, melyen végül a második helyen ért célba a női 3000 méteres akadályfutásban.

A 24 éves magyar hosszútávfutó az M4 Sport Sportreggeli szerdai műsorában beszélt – többek között – az egyetemisták és főiskolások legnagyobb multisport-rendezvényén történtekről. Mint mondta, két évvel ezelőtt már szerepelt Universiadén, s akkor a tizedik helyen zárt, ennél mindenképpen szeretett volna lényegesen előrébb végezni, s örömmel tölti el, hogy végül a dobogóra is felállhatott.

Gyürkés meglátása szerint a mezőny erős volt, több olyan atléta is indult, aki augusztus elején a londoni világbajnokságon is részt vett, ugyanakkor színvonalát tekintve nem lehet összemérni a két eseményt. Azt viszont hangsúlyozta, hogy erős magyar atlétacsapat volt Tajpejben, melybe épp ezért nagy presztízst jelentett bekerülni.
A magyar sportoló a brit fővárosban karrierje első vb-jén rajtolt, s ott ugyan nem sikerült fináléba jutnia, mégis óriási élménynek nevezte londoni indulását.

Az Universiadén a magyar atléták kiválóan szerepeltek, Gyürkés ezüstérme mellett Baji Balázs 110 méter gáton győzött, míg Kozák Luca 100 gáton, Szikszai Róbert pedig diszkoszvetésben végzett a harmadik helyen.

– MTI –








hirdetés