Ha Béres, akkor közgyűlés

Béres József közel hat évtizede lapunk hűséges előfizetője
Béres József közel hat évtizede lapunk hűséges előfizetője - © Fotó: Pusztai Sándor
Nyíregyháza – Nyolcvanhárom évesen is nagyszerű szellemi frissességnek örvend az egykori önkormányzati képviselő.


Nem múlik el városi közgyűlés Nyíregyházán, hogy ne ülne ott a leghátsó sorban városlakóként Béres József, akit külön köszönteni is szokott dr. Kovács Ferenc polgármester. Józsi bácsi ki nem hagyna egyetlen ülést, az idei első, csütörtöki összejövetelre is úgy érkezett, hogy – a világhálónak köszönhetően – tisztában volt a napirendi pontokkal.

– Nekem ez nosztalgia. Mivel huszonkét évig (1985–2006) voltam független képviselőként önkormányzati testületi tag, tisztában vagyok a közgyűlés működésével. A betegségeim miatt (ami után a fiam tanácsaira hallgatva tünetmentes lettem) éveket kihagytam, de amióta újra fittnek és egészségesnek nevezhetem magamat, érdeklődve figyelem az üléseket – fejtegette a 83 esztendős Béres József, aki 63 éve él boldog házasságban Literáti Nagy Etelkával. Fiaik közül Csaba építészmérnök lett, Zoltán pedig kardiológusként szívügyének tekinti a gyógyítást. Öt unokájuk és három dédunokájuk van. Távoli rokona dr. Béres Józsefnek, a Béres-csepp feltalálójának.

Okleveles felsőfokú építőipari beruházó képesítést szerzett. Térképészként kezdte pályáját, a megyei tanács mezőgazdasági osztályán a majortelepítési csoporthoz került tervezőnek. Tevékenykedett az Agrober Vállalat mély­építési irányítástervezőjeként, a Szabolcs Megyei Víz- és Csatornamű Vállalatnál pedig osztályvezető-helyettesként dolgozott. A Nyírségi Beruházási Vállalathoz (NYÍRBER) közműberuházási szakági főmérnökként érkezett.

– Amikor 1985-ben megválasztottak tanácstagnak, akkor alakult meg a rendszerváltozás előtti társadalmi rendszer utolsó városi tanácsa. A végrehajtó bizottságba is beválasztottak. Több ciklusokon át voltam a jogi bizottság tagja, 2002-ig a városfejlesztési bizottság elnökeként vagy alelnökeként dolgoztam. A következő ciklusban a városüzemeltetési bizottság alelnöke lettem. Kistelekiszőlő és a Malomkert egyéni képviselője lehettem. Létrehoztam egy alapítványt a Kistelekiszőlő óvodájába járó rászoruló gyerekek támogatására, ami ma is él. Pénzzel segítettem a Beteg Gyerekekért Alapítványt.

– Ahol tudtam, anyagilag is hozzájárultam a fejlődéshez. Alapértéknek tekintem a segítségnyújtás humanitárius voltát, ami felülír minden politikai szándékot. Azt vallom: gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan! Én nem vagyok az ellenséges politizálás híve, a békességet szeretem.

Sokat gyalogol

Jelenleg a Nyír-Béres Komplett Építőipari Szolgáltató és Tervező Kft. ügyvezetője.

– Fontosnak tartom, hogy szellemileg üde maradjak. Ehhez az kell, hogy sokat mozogjak. Az okostelefonom mutatja, hogy januárban 135 kilométert gyalogoltam. Tetszik a felújított „zöld irodaház”, ahol a fénymásolócégem található. Ezt az épületet még gimnazistakoromban építették.

Mindemellett évek óta minden nyíregyházi közgyűlést a helyszínen ül végig.

– A bizottsági előkészítések miatt kimondottan pörgősek az ülések, amik két-három óráig tartanak. Régebben előfordult, hogy fél napig is elhúzódtak a napirendi pontok. Jó látni, hogy milyen szépen fejlődik Nyíregyháza. Sóstó gyönyörű, tetszik az állatpark, a fürdő, szép a jégpálya, épül az uszoda, és még sorolhatnám, hogy mennyi mindennek örülök. Le a kalappal a városi főépítész előtt, aki rendbe teteti, megóvja a patinás épületeket. Egy szó, mint száz, szeretek itt élni – a közgyűléseket pedig ki nem hagynám az életemből.

Ladányi Tóth Lajos








hirdetés