Balkány
Lakott területen kívül, az út szélén, forgalommal szemben gyalogolj! – ezzel a felirattal ellátott figyelmeztető táblát helyezett ki a Megyei Rendőr-főkapitányság részéről dr. Hudák Zsolt r. alezredes az MRFK rendészeti igazgatója, Botos László r. alezredes MRFK közlekedésrendészeti osztály vezetője, valamint a sajtósok, Fedor Rita r. főhadnagy és Tamásné Berki Bianka r. őrmester. Ennek okáról a következőket tudtuk meg dr. Hudák Zsolttól: a két egymáshoz igen közel fekvő település között sűrű a gyalogos forgalom, és sajnos nemrég lakott területen kívül történt egy tragédiával végződött közlekedési baleset. Ezért tettünk ki ennek a szakasznak mindkét végén figyelmeztető táblát.
A közúti balesetek elemzéséből azt láttuk, hogy a legutóbbi időszak halálos eredményű gyalogos baleseteiben sajnálatosan magas volt a gyalogosok részessége. A sértettek részben maguk is okozói voltak saját sérüléseknek, ezért úgy gondoltuk jó, ha felhívjuk a figyelmet a helyes gyalogos közlekedésre. Ezt jelezzük a táblán látható módon, abban bízva, ha már egy életet megmentünk, akkor az itt dolgozó tábla kihelyezést végző szakemberek nem ástak hiába. Ez az első két tábla, további nyolc táblát helyezünk ki a megyében, olyan helyeken, amiket álláspontunk szerint ilyen figyelem felhívó táblával célszerű külön is jelezni.