Ha olvashatnánk a tekintetükben

Ha olvashatnánk a tekintetükben
© Illusztráció: Getty Images
„Lett egy harmadik gyerekünk…” – tárta szét a karját a barátom, aki jó sokáig harcolt családjával (feleségével és két szép lányával) az ellen, hogy kutya kerüljön a házhoz. Veszített – ám nem sok idő múltán már ő sétáltatta az új családtagot, és mesélt viselt dolgairól valóban úgy, mint egy gyerekéről. Nyéki Zsolt írása.

Ember és állat évezredek óta társ, hol hűséges, hol meg hűtlen, de még annak is van kedvenc állatos története, aki egyébként csak külső szemlélődő e témában. „Nálatok laknak-e állatok?” – dúdoltuk például a ’80-as évek derekán (poénból beiktatva két Hobo blues közé) a Kaláka számát mindaddig, míg egyszer csak egy hófehér hullámos papagáj vált ki az arborétumban bandázó verébrajból. Kiszúrt magának, a vállamra szállt, jött velem, és végül tiszteletbeli kollégista lett. Vagy ma is mélyen eltöprengek azon a gyönyörű német juhászkutyán, amely (vagy inkább aki…?)

Bükkszentkereszten a semmiből termett mellettem, s a kirándulás alatt végig a nyomomban poroszkált. Nem tágított a szállás elől sem, s amikor egy újabb nap közös túrája végén búcsút intve kinyitottam az autó ajtaját, beugrott az anyósülésre. Biztosan jó helyről kódorgott el, mert ápolt, erős, szép eb volt, csak érzékelhetően én lettem volna a választott gazdája. Csellel hagytam ott, de máig nem tudom megnyugtatni lelkiismeretemet; azzal sem, hogy kertes ház nélkül esélyem sem lett volna méltó helyen tartani.

Az állattartás ugyanis nem lehet hobbi, öncélú divat, s a felelősség messze nem merül ki abban, hogy valaki ételt lök a neki kiszolgáltatott állat elé. Gondoskodás, szeretet, mindhalálig – e vállalás nélkül senki ne kísérletezzen, mert egyszerűen nincs joga élet-halál urát játszani, csakúgy, mint az emberek világában. S ha már jog: úgy tűnik, egyelőre erélytelen és esélytelen az állatkínzók megfékezésére. Az internetes hálón nem lehet sokáig titkolni a brutális kegyetlenkedéseket, a közösségi portálokon okkal korbácsolja fel az indulatokat, amikor „kinyírlaaaak…” kéjes hörgéssel végeznek ki kiskutyát – ahogy arról Detek alpolgármesterének fia is „elhíresült”. Tettét akár állatinak is nevezhetnénk, de ezt alighanem kikérnék maguknak az állatok, ha tudnák. Mi pedig ha tudnánk olvasni a szemükben, valószínűleg tüntetnénk a példás és visszatartó erejű büntetésért, a zéró tolerancia elvéért.

Nyéki Zsolt



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés