Ha vásárolunk, szavazunk is

Ha vásárolunk, szavazunk is
© A termelőt és a fogyasztót szeretnék közelebb hozni egymáshoz | Fotó: Sipeki Péter
Nyíregyháza – Nem tüntetni akarunk, csupán ráébreszteni a lakosságot a helyes útra – fogalmaz Palicz Ildikó, a Helyben a Jövőnk Egyesület egyesület elnöke, aki szerint ha valamit vásárolunk, egyben szavazunk is. A Kosár Közösség a termelőt és a fogyasztót akarja közelebb vinni egymáshoz, ennek érdekében huszonöt termelővel állnak kapcsolatban.


– Jelenleg huszonöt termelővel állunk kapcsolatban, de a szám folyamatosan növekszik. Forgalmazunk gyümölcsöt, húst, tésztaféléket, tejtermékeket és tisztítószereket, természetesen mindent magyar forrásból.

Vissza a helyi gazdaságba

A közösség tagjai mindezzel szeretnének hozzájárulni ahhoz, hogy minél többen vásároljanak egészséges élelmiszereket általuk ismert termelőtől, illetve hogy a vásárlással segítsük a helyben gazdálkodókat. Emellett hitvallásuk és céljuk, hogy annak a pénznek, amit Nyíregyháza és vonzáskörzete élelmiszerre költ, minél nagyobb része áramoljon vissza a helyi gazdaságba, és ne a külföldi multinacionális cégek kasszáját gyarapítsak.


Zalatnay László: Egyesületünk a jövőben szolgáltatásokkal szeretné bő­víteni a te­vékenységét.


– Ezzel nagy mértékben tehetünk saját és gyermekeink megélhetéséért is. Nem tüntetni akarunk, csupán ráébreszteni a lakosságot a helyes útra – erősítette meg Palicz Ildikó.

Mindannyiunk ügye!

– A gazdaságon belül van néhány dolog a megyeszékhelyen, amivel nem értünk egyet. Jómagam gyakran látogatok középiskolákat, s tapasztalataim alapján a diákok több mint fele válaszolja azt, hogy nem a keleti régióban képzeli el jövőjét – mondta Zalatnay László, az egyesület tagja, és megjegyezte: annak tükrében, hogy a városban egyre kevesebb a munkahely, kiábrándító ez az adat.

– A rossz statisztika javítása érdekében kérjük, hogy együtt, közösen, szövetségben tegyünk a város és a termelő gazdák jövőjéért! Szervezetünk minden lehetőséget megragadva más-más témát boncolgatva kívánja felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy a magyar termékeket preferálja, így teremtve piacot a hazai termelőknek.

Ez az ügy mindannyiunk érdeke! – jelentette ki Zalatnay László.

KM-SA








hirdetés