Hajszálpontosan 50 százalék

Mobiltelefonja időjelzését figyelve végezte a visszaszámlálást 19 óra előtt
néhány másodperccel a Tócóskertben, a 15. egyéni választókerület 79-es szavazókör
szavazatszámláló bizottságának elnöke. Ezzel megkezdődhetett az általuk gyűjtött
szavazatok számlálása.

Az István út 55-85. páratlan számú házainak közel 1200 választóját várta a
nap folyamán a bizottság a Margit tér 19. alatti szavazóhelyiségbe, a Kazinczy
Ferenc Általános Iskolába, hogy éljen állampolgári jogával és kinyilvánítsa
ki véleményét Debrecen polgármesterének, illetve a választókerület önkormányzati
képviselőjének személyére.

Reggel, délelőtt

Rugonfalvi-Erdélyi Oszvald Zoltán bizottsági elnök kijelentette, hogy a szavazás
minden zavartól mentesen, rendben folyt le, a nap folyamán olyan esemény, ami
eltért volna a választás rendjétől, nem történt.

Megtudtuk: első választójuk egy férfi volt, aki reggel 6 óra 8 perckor lépett
az asztalukhoz. Az elnök tréfásan tette hozzá, hogy sokat kellett rá várni.
Más ilyen alkalmakkor előbb érkezett a legfrissebb voksoló. A szavazás ütemességéről
szólva elmondta, hogy a reggeli, illetve kora délelőtti órákban jöttek a polgárok
nagyobb számban, azután közvetlenül ebéd előtt, majd a délutáni sziesztát követően.
A zárás előtt ugyancsak megélénkült a helyiség.

Konyári Istvánné, a Fidesz képviseletében vett részt a munkában. Véleménye
szerint problémamentes volt a nap, az emberek mosolyogva jöttek, ami valóban
ünnepélyes hangulatúvá tette az eseményt. Ahogy fogalmazta, a bizottság tagjai
jól osztották meg egymás közt a szabaddá tehető perceket és a feladatokat is.
Az MSZP-s Anik László hasonlóan vélekedett a mögöttük lévő órákról. – Ma is
rendben mentek a dolgok – fogalmazott.

Nincs emléklap

A kérdésre, hogy mit változtatnának a választás rendjén, egyöntetűen vallották:
a boríték felesleges költség, bontogatása felesleges mozzanat. Hiányolták, hogy
az először választók nem kaptak emléklapot.

Mint a szavazatszámlálás során kiderült, a szavazókörében a választásra jogosultak
hajszálpontosan 50 százaléka adta le szavazatát a nap folyamán.

Bizonytalan fiatalok

A bizottság elnökhelyettese, Havrila László arról beszélt, hogy kérdés nemigen
volt a választás rendjére, rendszerére vonatkozóan, de érzékelték, hogy jó páran
nincsenek tisztában az eljárással. Szerinte elég sokan voltak bizonytalanok,
akik a helyszínen döntötték el, kire adják szavazatukat. Arra a kérdésre, hogy
ez meghatározható körben volt e jellemző, azt válaszolta, hogy leginkább az
első szavazók és huszonévesek részéről tapasztalták, akik nem ritkán szüleiktől
kértek útbaigazítást. Természetesen ők, a bizottság tagjai is készséggel segítettek
annak, aki igényelte.

Ü. Sz.








hirdetés